2020. október 11., 18:48

Porva lovasa nyerte a 13. Nemzeti Vágtát

Ördög Alen, Porva lovasa Ricardó nevű lován nyerte a 13. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap a budapesti Hősök terén.

Ördög Alen a győztes
Fotó: MTI
Ördög Alen, a győztes

Ördög Alen lovával Hajós, Temerin, Kézdialmás és Baja versenyzőjét utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán.

A 2020 leggyorsabb lovasa címet elnyert porvai versenyző egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat, a Nemzeti vágta vándordíját vehette át az ünnepélyes díjátadón. A döntőben másodikként befutó Földes Bence, Hajós lovasa egymillió forintot, a harmadik helyezett Nagy Arnold, Temerin versenyzője félmillió forintot jutalmat kapott.
Ördög Alen díjátadás
Fotó:  MTI
Ördög Alen átveszi a díjat

Délután megrendezték a kishuszár vágta döntőjét is, amelyen Fekete Emma, Vácduka lovasa aratott győzelmet BT Silver Moon nevű lován.

A nemzetközi futamon, amelyen Magyarországon élő külföldi lovasok versengtek a koronavírus-járvány miatti beutazási korlátozások miatt, Szlovénia képviselője győzedelmeskedett.

A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok arab ménesének shagya-arab lovain összesen tíz ország szállt versenybe: Magyarország mellett Horvátország, Szlovákia, Románia, Mexikó, India, Mongólia, Szlovénia, Csehország és Szerbia. A döntőbe jutott hat országból második helyen a mexikói lovas, a harmadik helyen a horvát versenyző végzett, negyedik Szerbia, ötödik Magyarország, hatodik India lett. Magyarországot Makoviczki Ákos képviselte.

A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon.
Idén a versenyt a járványhelyzet miatt lelátók és közönség nélkül rendezték meg. Az eseményről ugyanakkor nem maradtak le a lovassportok iránt érdeklődők, a Duna televízió közvetítésekben számolt be a futamokról.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.