2020. március 28., 19:35

Nyolc évre tiltották el a román súlyemelő Európa-bajnokot

A budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) honlapja szerint nyolc évre szóló eltiltást kapott a román Cristina Iovu a doppingellenes szabályok megsértése miatt.

Cristina Iovu
Cristina Iovu
Fotó: YouTube

A kétszeres Európa-bajnok a hosszadalmas - fellebbezésekkel tarkított - eljárási procedúra lezárása nyomán kapta meg csak most a fegyelmi büntetését, amely megbukásának időpontjától, 2018 végétől érvényes.

A 27 éves súlyemelő harmadszor vesztett rajta meg nem engedett szer igénybe vételén. Az első esetben a moldovai születésű Iovu 2012-ben, Londonban szülőhazája színeiben nyert bronzot az ötkarikás játékokon a nők 53 kilogrammos kategóriájában, utóbb azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megfosztotta őt érmétől.

A következő évben - országváltást követően - már Azerbajdzsánt képviselve bukott meg egy doppingteszten.

A 2018-as türkmenisztáni világbajnokságon már aktuális hazájának, Romániának szerzett harmadik helyet lökésben az 55 kilósok súlycsoportjában, de a vébén adott mintájában megint tiltott szert találtak, ezért bűnhődik most a nyolc esztendőre szóló eltiltással.

Iovu az Európa-bajnoki címeit 2012-ben és 2016-ban szerezte.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.