2021. szeptember 11., 11:52

Nem meglepő: Az első és a második kiemelt játsszák a US Open döntőjét

Az első kiemelt Novak Djokovic és a másodikként rangsorolt Danyiil Medvegyev jutott be a férfiak fináléjába az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Novak Djokovic Danyiil Medvegyev
Fotó: TASR/AP

A szerb világelső azzal a céllal kezdte meg szereplését New Yorkban, hogy az év negyedik Grand Slam-tornáját is megnyerje, ehhez pedig az utolsó előtti lépést a negyedik kiemelt Alexander Zverev ellen kellett megtennie. Előzetesen nagy csatára lehetett számítani a két játékos között, akik a tokiói olimpia elődöntőjében is emlékezetes meccset vívtak egymással.

A játékokon a német legyőzte Djokovicot, majd az aranyérmet is megszerezte, ezúttal pedig mintha tartott volna még a tokiói lendülete és övé lett az első játszma.

A 20-szoros GS-bajnok szerb sztár a második szettben átvette az irányítást és gyorsan egyenlített,

majd a szemet gyönyörködtető labdamenetekkel tarkított harmadikat is megnyerte. A mérkőzésen nem voltak ritkák a hosszú labdamenetek, ebben a játszmában pedig volt egy, mely 53 ütéses volt és több mint egy percig tartott. Az idei torna eddigi leghosszabb menetét Zverev megnyerte ugyan, de a játszmát elveszítette.

A negyedikben a német ismét magára talált és sikerült döntő játszmára kényszerítenie Djokovicot, aki viszont ott már nem kegyelmezett neki, 5:0-ra is vezetett, végül pedig 6:2-es szettel zárta le a 3 óra 38 perces mérkőzést.

Az év eddigi három Grand Slam-tornáját megnyerő

Djokovic már csak egy győzelemre van 21. GS-serlegétől,

amellyel egyedüli rekorder lenne a férfiaknál, megelőzve a szintén 20-nál tartó Roger Federert és Rafael Nadalt. Ha Flushing Meadowsban is diadalmaskodik, a belgrádi teniszező lehet Rod Laver 1969-es menetelése óta az első, aki egy évben mind a négy nagy verseny trófeáját begyűjti.

„Már csak egy meccs maradt, mindent egy lapra teszek fel” - nyilatkozta a 34 éves klasszis.

A vasárnap este, közép-európai idő szerint 22 órakor kezdődő döntőben

Djokovicnak a 2019-ben is döntős Danyiil Medvegyevet kell majd legyőznie.

Az orosz a 21 éves kanadai Felix Auger-Aliassime ellen lépett pályára a négy között, és három játszmában győzött, sikere ugyanakkor nem volt sima.

A 12. kiemelt kanadai az első szett elvesztése után ugyanis a másodikban sokáig kiválóan játszott, már 5:2-re is vezetett, 5:3-nál pedig az egyenlítésért adogathatott, ám hiába volt két játszmalabdája is, Medvegyev hárított, majd sikerült elnyernie a játékot. A nagy lehetőség elszalasztása megtörte a fiatal kanadait, aki a következő szervagémjét is elbukta, így a szettet is, majd a harmadikban már kevés ellenállást tudott kifejteni.

férfiak - elődöntő:
Djokovic (szerb, 1.)-Zverev (német, 4.) 4:6, 6:2, 6:4, 4:6, 6:2
Medvegyev (orosz, 2.) - Auger-Aliassime (kanadai, 12.) 6:4, 7:5, 6:2
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.