2020. december 6., 11:04

Mi történt a sakkolimpián negyven éve Máltán?

Portisch Lajos a magyar sakkozás élő legendája. A magyar sakkcsapat első tábláján játszva gyakran vezette diadalra az együttest. Negyven éve Garri Kaszparov alattomos húzásának következtében a magyar válogatott csak második lett a máltai sakkolimpián. A Magyar Nemzet interjújában a kiváló magyar sakkozó erről is beszél.

Portisch Lajos
Fotó: MTI
Portisch Lajos sakknagymester

Húsz részvétel, 260 játszma, 121 győzelem, összesen 176,5 pont. Szikáran, számokkal így írható le Portisch Lajos szereplése a sakkolimpiákon 1956-tól egészen 2000-ig. A Nemzet sportolója az érintett négy kategóriában egyaránt a sakkolimpiák történetének rekordere! S van, ami számokkal nem fejezhető ki: a mögöttük rejlő regényes történelem. Portisch Lajos az 1978-as győzelmünkről és az 1980-as ezüstérmünkről is kuriózumokat árult el. Utóbbi kereken negyven esztendeje ért véget, a magyar válogatott rendkívül pechesen csúszott le az aranyéremről, amiben Garri Kaszparov dicstelen szerepet játszott. A kerek évfordulón felül mindezt annak apropóján elevenítjük fel, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség ma várhatóan Magyarországnak ítéli a 2024-es sakkolimpia rendezését.

Portisch Lajos történelmi időkben debütált a sakkolimpián. Az 1956. évi tornát ráadásul egy hónappal a magyar forradalom kitörése előtt éppen Moszkvában rendezték.

Naiv fiatalember voltam, nem foglalkoztatott a politika. Én magam nem éreztem, hogy a magyar csapat szereplését, a versenyen kívül, természetesen, megkülönböztetett figyelem övezte volna. Nagyon örültem annak, hogy második tartalékként egyáltalán bekerültem a válogatottba. Bilek István volt a másik jelölt erre, leginkább talán Fülöp Sándornak, a szövetség főtitkárának köszönhettem ezt az érdemet, aki engem támogatott. Moszkvában az elém rangsorolt két idősebb játékos gyengébben muzsikált, ezért a reméltnél többet játszottam."

Portisch Lajos megállta a helyét, nyolc partijából négyet megnyert, négyszer remizett, összesen hat pontot gyűjtött, tehát jelentősen hozzájárult a magyar csapat bronzérméhez. Érdekesség, a jelenlegi tizeneggyel szemben akkoriban az előcsatározásokkal együtt még húsz fordulós volt a sakkolimpia.

1956-ban szerepelt a magyar válogatottban utoljára Benkő Pál, aki a következő évben disszidált, majd később az amerikai csapat játékosaként találkozott újra a magyarokkal.

Előzőleg egyszer már megkísérelte elhagyni az országot, ami miatt börtönben is ült, nem volt meglepő, hogy amikor erre lehetősége nyílt, nem tért vissza Magyarországra. 1957-ben még együtt szerepeltünk a főiskolai világbajnokságon, ahogy én, úgy a többiek sem volt egyetemisták vagy főiskolások, de ez mit sem számított, örültünk a külföldi játéklehetőségnek. Benkő akkor maradt kinn."

1956 azért is mérföldkő, mert a II. világháborút követően a magyar válogatott ekkor végzett először dobogós helyen. Az akkori bronzérmet 1966-ban tudta megismételni, s a hetvenes években szilárdította meg a helyét a legjobbak között.

A Szovjetunió fölénye kétségbevonhatatlan volt. Nagyon jó csapatuk volt a jugoszlávoknak, s persze az amerikaiaknak is. Az ő szereplésüket mindig meghatározta, hogy Bobby Fischer játszott-e, de Benkővel és Reshevskyvel ők is nagyon erősek voltak. Mondjuk így, mellettük, velük együtt a legjobb négy közé tartoztunk mi is"

– jellemezte az akkori erőviszonyokat Portisch Lajos.

Érezte-e valaha is azt a kényszert, hogy a Szovjetunió ellen nem illett győzni?

Ezzel csak Bobby Fischer gyanúsított meg. 1970-ben játszották a Világválogatott–Szovjetunió mérkőzést, amelyet a Világválogatott fél ponttal veszített el. Fischer szerint miattam… Fischer és a dán Bent Larsen mögött a harmadik táblán szerepeltem. Jól ment a játék, két döntetlen mellett egyszer legyőztem Korcsnojt, így következett a negyedik forduló. Nagyon bonyolult állásban játszhattam volna nyerésre, amikor olyan helyzet állt elő, hogy lépésismétléssel döntetlenre végződhetett a parti. Megkérdeztem a csapatkapitányunkat, a korábbi világbajnok Max Euwét, mitévő legyek. Ő rám bízta a döntést. Rövid gondolkodás után bele is mentem. Bobby azt vágta a képembe, a parti közben biztosan rám telefonált Kádár János, s parancsba adta, hogy nem verhetem meg másodszorra is Korcsnojt. Ez persze képtelenség, hiszen hol volt akkor még a mobiltelefon, s különben sem lehetett parti közben cseverészni. Fischert azonban nem lehetett lecsillapítani. Személyesen engem sohasem próbáltak befolyásolni sem a szovjetek, sem mások, tudták, úgy sincs nincs értelme, visszautasítok bármilyen hasonló ajánlatot."

Az 1978-as Buenos Aires-i olimpia a szovjet nyomás élő cáfolata.

Feszült hangulatban zajlott az olimpia. De nem a szovjetekkel való rivalizálás miatt. Hanem, mert az argentin katonai junta nagyon ferde szemmel nézte a szocialista blokk csapatait. Arról nem is beszélve, hogy mindennap közelharcot kellett vívnom azért, hogy ne szárnyast, hanem steaket adjanak vacsorára. A szarvasmarha tenyésztés országában! Az utolsó fordulóban, a jugoszlávok elleni mérkőzésen biztosítottuk be a győzelmünket. Ribli Zoltán partija volt a siker kulcsa.

Ribli észrevette, hogy Ljubojevics a korábban a bolgár Radulov ellen játszott partimat követi, amelyet megnyertem, s amelyet Ljubojevics ezek szerint nem ismert. Talán éppen azért, mert steak után áhítozva vacsorázni ment a városba…"

Ribli szokatlanul gyorsan húzott, nehogy Ljubojevics felálljon az asztaltól, s valamelyik társa megsúgja neki, a vesztébe rohan. Mire eszmélt, már veszve volt. A szovjetek relatíve sportszerűen fogadták, hogy megszakadt az 1952 óta tartott győzelmi sorozatuk, Karpov hiányával magyarázták a címük elvesztését, aki az olimpiával egy időben játszotta a Korcsnoj elleni világbajoki mérkőzést. (1976-ban sem a szovjetek nyertek, mert a teljes szocialista tábor bojkottálta, természetesen az érintett sakkozók bánatára a haifai olimpiát – a szerk.) A házigazda argentinok annál kevésbé örültek a sikerünknek, még a magyar himnuszt sem voltak hajlandóak eljátszani a tiszteletünkre. A népes Buenos Aires-i magyar közösség lelkes tagjai pótolták ezt a mulasztást, rengetegen kikísértek bennünket a reptérre, ahol felejthetetlen ünneplésben részesültünk.

Két évvel később, az 1980-as máltai sakkolimpia hajrája még izgalmasabb volt. A magyar és az akkor ismét Karpovval és először Kaszparovval felálló szovjet csapat egyaránt 39 ponttal végzett. A szabályok szerint az úgynevezett Bucholz-pontok döntöttek holtverseny esetén. (Ezt egy csapat, illetve játékos esetében úgy számolják ki a svájci rendszerű tornákon, hogy összesítik az ellenfelei pontszámát.) Ez a szovjeteknek kedvezett. Ránk nézve rendkívül szerencsétlen körülmények között.

Az utolsó fordulót napra pontosan negyven esztendeje, 1980. december hatodikán játszották. A magyarok és a szovjetek is 3,5-0,5-re nyertek. A mieink Izland, a szovjetek Dánia ellen. Nálunk sajnos Sax Gyula rontotta döntetlenre jobb állását, egy peches királylépéssel örökös sakkba tudott menekülni az ellenfele.

A szovjeteknél Kaszparov hibázott, akit Baturinszkij, a központi sakkiskola nagy hatalmú vezére alaposan leteremtett. A „Fekete ezredes”, akit rettegtek Oroszországban, s aki arról kapta gúnynevét, hogy sok kiskatonát ítélt halálra a világháborúban… Ne feledjük, 1980-az írtunk, még Kaszparov is volt oka a félelemre. Ez is magyarázhatja a tettét.

Amikor már felsejlett, hogy a két csapat az utolsó fordulóban azonos eredményt ér el, ezért a Bucholz-pontok döntenek, mindenki számolgatni kezdett. Baturinszkj ezzel a feladattal Kaszparovot bízta meg. Kiderült, hogy kellően röhejes módon a skót–görög meccs döntött az első helyről. Korábban mi 4-0-ra kiütöttük a skótokat, a görögökkel viszont nem játszottunk. A szovjetek fordítva. Még a 2-5-1,5-ös skót vereség is nekünk kedvezett volna. Már eleve szerencsétlen előzmény volt, hogy a skótok éljátékosa, bizonyos Pritchett nemzetközi mester a pocsék körülmények miatt a verseny közben hazautazott. Ő volt a skótok egyetlen valamire való sakkozója, akik talán nélküle is szerezhettek volna másfél pontot, ha Kaszparov nem „szekundál” a görögöknek…

Én nem láttam, mert a saját játszmámmal voltam elfoglalva, de a többiek mesélték, Kaszparov súgott a görögöknek. Csupán egy adalék ahhoz, hogy Kaszparovot miért nem zártam a szívembe"

– elevenítette fel a máig fájó esetet Portisch Lajos.

Végül a görögök nyertek 3,5-0,5-re, s így kerültek másfél Bucholz-ponttal a szovjetek a mieink elé. Így lett oda két év után az újabb arany.

Portisch Lajos bizakodik, hogyMagyarország elnyeri a 2024-es torna rendezését. Természetesen ő s tisztában van azzal, hogy a magyar válogatott jelenleg nem tartozik az esélyesek közé, de mint mondja, korai még azt latolgatni, mi lehet majd négy év múlva.

 

Megosztás
Címkék