2022. július 25., 12:00

Huszonhét ország legjobbjai a budapesti fekvenyomó Eb-n

„Lezárult a nevezés, 27 ország több, mint 670 sportolója érkezik a budapesti fekvenyomó Európa-bajnokságra, mindez pedig rekordlétszám lesz a kontinensviadalok tekintetében – árulta el Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

fekvenyomás

A kontinens legjobbjai a Budapest Kongresszusi Központban szerepelnek majd augusztus 2-7. között, a seregszemlén pedig több korosztályban avatnak majd bajnokot, ugyanis open, ifi, junior és masters versenyzők is indulnak. Ez az Európa-bajnokság gyakorlatilag két világverseny lesz, hiszen a klasszikus fekvenyomáson kívül a speciális támasztóruhát viselő versenyzők is megmérettetik magukat.

A szövetség első embere kiemelte, az esemény egy nagyon színvonalas helyszínen lesz megrendezve, úgy számolnak, hogy ez lesz minden idők legkiválóbb Európa-bajnoksága. A dobogósok érmet, kupát, oklevelet kapnak majd, az abszolút kategória legjobbai pedig külön ajándékcsomagot vehetnek majd át.

A társszervező Prémium Média & Sport Management sportmenedzsere, Botka István elárulta, hogy – a Magyarországon eddig páratlan – rendezvény nem csak az Európa-bajnokság eseményeire fókuszál. A rendezvény kiegészítő sportos programjain kiemelt szerepet kap a mentális felkészülés, a megfelelő étkezés, és a minél hatékonyabb regeneráció kérdése. A helyszínen kiállítók és fellépők között a magyar sportpiac meghatározó cégei, valamint hazai és külföldi sportolók számolnak majd be saját tapasztalataikról, trükkjeikről.

„Ma már egyértelműen látszik, hogy a sportolók teljesítménye, és ez az erősportok esetében talán hatványozottan igaz, nem egyedül az edzésminőségtől és -mennyiségtől függ. Az is sokat számít, milyen táplálékot visz a szervezetébe, valamint, hogy mennyit és milyen hatékonysággal pihen. Többek közt ezt a három témát szeretnénk boncolgatni, minél több irányból, minél hatékonyabban” – mondta Botka István.

A megjelenők közt az egyik, ha nem a legnagyobb név a nyolcszoros Arnold Classic-győztes litván kolosszus, Zydrunas Savickas, aki a hétvégi Muscle Beach-en vesz majd részt a társszervező meghívására.

„A sportág egyik legnagyobb klasszisáról van szó, olyan ő az erős emberek között, mint kosárlabdában az 1992-es amerikai Dream Team. Végig nagyon nyitottan állt az ötlethez, első szóra igent mondott. Biztos vagyok benne, hogy rendkívül tanulságos, nem mellékesen óriási élmény lesz a sportolók számára őt hallgatni és figyelni” – jelentette ki a társszervező. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.