2022. május 12., 13:33

Hosszú Katinka történelmi tettre készül

Egyelőre csak egy cél elérését, de nem a végállomást jelentené a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka karrierjében, ha sikerülne megszereznie a 100. érmét nagy nemzetközi versenyen.

Hosszú Katinka
Archív felvétel
Fotó: wikimedia.org

A 33 éves úszó többek között erről is beszélt

a Víz összeköt című, a június 18-án kezdődő magyarországi vizes világbajnokságot felvezető magazinműsorban, amelyet

ma 18.15 órától lehet látni az M4 Sporton.

„Azt így nem merem, meg nem is szeretném kimondani: ha megvan, akkor befejezem a pályafutásomat. Ezt még annyira úgy nem érzem, tehát hogy ha. Idézőjelben, ne adj' Isten, vagy mégis sikerül augusztusig, akkor azt nem tudom elképzelni, hogy akkor elköszönjek az úszástól. Ha megvan, akkor az lesz, hogy sikerült elérnem egy olyan célt, amit kitűztem magam elé, és a világon még senkinek sem sikerült” - fogalmazott Hosszú Katinka az exkluzív interjúban.

Hosszú 2004-ben, 15 évesen kezdte el gyűjteni az érmeket nagy világversenyen.

A bécsi rövidpályás Eb után négy évvel jött az első nagymedencés érem, majd 2009-ben a világbajnoki cím, aztán négy medál a hazai Eb-ről. Az igazi henger, azaz az éremdömping 2012-től indult, amikor Iron Ladyként aratta sikereit. A negyedik olimpiáig kellett várnia az ötkarikás medálokra, Rióban négyet is gyűjtött, hogy aztán a budapesti, majd a kvangdzsui vb-n is megnyerje a két vegyesúszó aranyat.

Eddigi utolsó érmeit a 2021-es budapesti Eb-n szerezte, azaz jelenleg 96-nál tart.

A beszélgetés során szóba került, hogy mi a különbség a kilencszeres nagymedencés világbajnok sztársportoló korábbi és jelenlegi felkészülésében, hogyan hatott az életére és a pályafutására a koronavírus-járvány, vagy hogy miért nem érzi tüskének a tokiói olimpiai szereplését.   

A sportág egyik meghatározó személyiségéről csütörtök óta vetítik a hazai mozik életrajzi dokumentumfilmjét, a Katinka című alkotás kulisszatitkairól is beszélt a kiváló úszó, aki a Duna Arénában sorra kerülő világbajnokság minden pillanatát szeretné kiélvezni a magyar szurkolókkal közösen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.