Hív az országút - egy könyv a kerékpársportról

2020. október 12., 19:19
Rajkovics György

Sakkjátszma két keréken? Miért is ne jellemezhetnénk ezzel a három szóval az országúti kerékpárversenyeket! Chris Sidwells Hív az országút című könyvében alapos betekintést nyerhetünk az országúti kerékpárkörversenyek történetébe, egészen a kezdetektől napjainkig, mindezt egyszerű, lendületes stílusban.

Különösen érdekes úgy olvasni a Hív az országút című kötetet, hogy a világ három legnagyobb és legismertebb országúti kerékpárkörversenyét, a Tour de France-ot, a Giro d’Italiát és a Vuelta a Españát alig több mint két hónap alatt bonyolítják le. A szeptemberben véget ért francia körverseny kettős szlovén sikert hozott, az olasz kör épp a napokban zajlik, a Vuelta pedig még azelőtt elrajtol, hogy a Girót befejezték volna. Egyszóval idén ömlesztve kapjuk a Grand Tourokat, de nem csak azokat, hiszen az egynapos klasszikusokat velük párhuzamosan rendezik. És ha már Giro.

Az idein Peter Sagan mellett ott találjuk Valter Attilát is a CCC Team színeiben. A huszonkét éves magyar bringás a tegnapi hegyi szakaszon csapata legjobbjaként, a 18. helyen érkezett be a célba, ami az eddigi legelőkelőbb szakaszhelyezése a háromhetes megmérettetésen. Összetettben az előkelő 28. pozíciót foglalja el, a CCC-ből csak a csapatkapitány, orosz Ilnur Zakarin előzi meg, aki a 14. helyen áll.

Miért ez a látszólagos kitérő? Chris Sidwells könyve épp ezekről a nagy körversenyekről szól, a Tour, a Giro és a Vuelta bűvöletében írta meg a Hív az országút – The Call of the Road – című, öt oldal híján négyszáz oldalas könyvét. A főcím után pedig találunk egy alcímet is, A kerékpárkörversenyek története – The History of Cycle Road Racing –, bár a hatvannégy éves brit szerző a három legrangosabb körversenyen kívüli világról is tudomást vesz. A tizenkilenc fejezetre osztott kötet a kezdetektől, vagyis a tizenkilencedik századtól indul, és az utolsó fejezetekre megérkezik a jelenbe. Az első fejezetben kapunk egy bevezetőt, amely kellően érdekes ahhoz, hogy tovább olvassuk a kötetet. Sidwells az országúti versenyeket az ambíciók, tervek, vágyak, együttműködések és az árulás kavalkádjának nevezi, az izmok és a gép ösztönösen együttműködő tömegének. Az országúti kerékpárverseny sakkjátszma két keréken, amely alapvetően mindig egyforma, csupán a sebesség, a távolság, a tét és a játszma kifinomultsága különbözteti meg őket egymástól.

A bevezető után olvashatunk a kerékpározás, illetve a kerékpárversenyek születéséről, a velocipédekről, az angol James Moore-ról, aki a világ első hivatalos kerékpárversenyének a győztese, amelyet 1868-ban rendeztek Párizsban. Egy év múlva Párizs és Rouen között megrendezték a világ első országúti versenyét is, amelyet szintén Moore nyert meg.

 Sidwells ezután a Tour de France születésének szentel időt, azoknak az újságíróknak, laptulajdonosoknak, kerékpárgyártóknak és mecénásoknak, akik a legtöbb verseny mögött ott álltak. Már a kezdetek kezdetén voltak profi versenyzők, akik a kor legendáinak számítottak. A versenyek száma pedig nőtt, a velocipédeket fokozatosan lecserélték a mai biciklik elődjeire. A távok óriásiak voltak, közben Olaszországban is életre hívták a Girót, majd közbeszólt az első világháború, húsz évvel később pedig a második.

Sidwells a versenyek mellett a versenyzőket is bemutatja, külön fejezetet szentel a mezeknek, a női versenyzőknek – ebben a fejezetben hajbókol egyet a feminizmusnak is, ami eléggé visszatetsző –, majd egy külön fejezet erejéig tesz egy kitekintést a vasfüggöny mögé is. A könyv legrövidebb fejezete éppen ez, és amit akár felróhatnánk a több mint húsz kötetet jegyző író, újságíró Sidwellsnek, hogy a Hív az országút elsősorban az angolszász világra fókuszál. Chris Sidwells alaposan ismeri a brit kerékpársportot, de külön fejezet jut az amerikaiaknak és az ausztráloknak is. A könyv legérdekesebb részének a kritériumversenyekről és a kermessékről szóló szakaszt nevezhetnénk, amelyek a kerékpárversenyek iránt érdeklődők számára ugyan ismertek lehetnek, de Sidwells egészen közelről láttatja őket. Korábban a profik a megélhetésük java részét ezeken a versenyeken biztosították be. Később, az 1980-as években Greg LeMond volt az, aki jelentősen megváltoztatta a kerékpárosok életét, díjazását, a kerékpározás jelenét és jövőjét.

Az utolsó fejezetben a kerékpárversenyek sötét oldalát, a doppingot is bemutatja a szerző. Kevesen gondolnák, hogy az 1980-as évekig kis túlzással természetes velejárója volt a kerékpársportnak a kábítószerfogyasztás és a dopping.

Mi a könyv gyengéje? Sidwells stílusa időnként csapongó, elsősorban a múltra koncentrál, ha ezt egyáltalán negatívumként említhetjük. A jelen nagyjairól kevés szó esik, még a britekről is, leszámítva talán Mark Cavendish-t. Saganról és az elmúlt harminc év legendáiról alig olvashatunk, aki tehát róluk akarna megtudni többet, nem neki íródott a könyv. Viszont az országúti kerékpárkörversenyek történetéről remek kötetet kapunk a kezünkbe. Az angolul 2018-ban megjelent Hív az országút tavaly jelent meg magyarul a Taramix Kiadó gondozásában, Vitéz Ágnes fordításában. A könyv valódi gyenge pontja a szerkesztés. Szinte bármilyen kötetet olvasunk, az elütések és a furábbnál furább mondatok jellemzik a kiadásokat. Chris Sidwells Hív az országút című művének is jót tett volna egy olvasószerkesztő.

Kövesse facebook oldalunkat is!