2022. május 18., 19:11

Giro d'Italia - Dainese első etapsikerét aratta

Alberto Dainese nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszát, amelyen Juan Pedro López ismét megtartotta az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót.

Giro d'Italia
Fotó: TASR/AP

Szerdán a Santarcangelo di Romagna és Reggio Emilia közötti 203 kilométeres táv várt a mezőnyre kategorizált emelkedő nélkül, mindössze 480 méter szintkülönbséggel.

A nap első, kétfős szökését a táv fele után nem sokkal utolérte a jóváírás másodpercekben érdekelt mezőny. Ezután a belga Dries De Bondt indított magányos kísérletet, őt az egy kilométeres kapu előtt kicsivel érték utol a sprintvonatok.

Bár sokáig úgy tűnt, hogy a kiváló felvezetést kapó, viszonylag korán indító francia Arnaud Démare ünnepelhet, ám az utolsó métereken hárman is megelőzték. Köztük Dainese, a DSM 24 esztendős olasz versenyzője, aki pályafutása első etapgyőzelmét ünnepelhette háromhetes viadalon. Másodikként a Reggio Emiliában 2017-ben diadalmaskodó kolumbiai Fernando Gaviria, harmadikként a Cofidis olasz versenyzője, Simone Consonni ért célba.

Az összetett élcsoportja annyiban változott, hogy a részhajrában gyűjtött három másodperces időjóváírásának köszönhetően az ecuadori Richard Carapaz két pozíciót javítva előrelépett a második helyre.

A magyarok közül Valter Attila (Groupama-FDJ) a mezőnnyel ért célba, Fetter Erik (EOLO-Kometa) 22, Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 23 másodpercet kapott.

Eredmények:

11. szakasz, Santarcangelo di Romagna-Reggio Emilia, 203 km:
1. Alberto Dainese (olasz, DSM) 4:19:04 óra
2. Fernando Gaviria (kolumbiai, UAE) azonos idővel
3. Simone Consonni (olasz, Cofidis) a. i.
...85. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.
...104. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 22 másodperc hátrány
...127. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 23 mp h.

Az összetett élcsoportja:
1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 46:43:12 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 12 másodperc hátrány
Joao Almeida (portugál, UAE) azonos idővel
4. Romain Bardet (francia, DSM) 14 mp h.
...43. Valter 34:40 perc hátrány
...94. Fetter 1:30:34 óra hátrány
...135. Peák 2:12:17 ó h.
Csütörtökön a Parma és Genova közötti 204 kilométer vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal - amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték - jövő vasárnap a veronai időfutammal fejeződik be.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.