2020. április 7., 15:00

A vírus ellenére sem áll le az idén remeklő kick-boxos Veres Alex

Eddig nem látott lendülettel kezdte meg a 2020-as versenyszezont a világ- és Európa-bajnok Veres Alex. A Halker-Király Team kick-boxosa ahol a koronavírus világjárvány kitöréséig elindult, mindenhonnan aranyéremmel tért haza. Nemcsak saját, 79 kg-os súlycsoportjában szerzett elsőségeket, hanem a 84 kg-osok között, a súlycsoportoktól független nyílt kategóriákban és csapatversenyben is. A válogatott bunyós elmondta: a meggyőző sikerekhez roppant nehéz időszakon át vezetett az út – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A hazai pointfighting mezőny egyik nagyágyúja közel tucatnyi érmet szerzett az elmúlt hónapok megmérettetésein, mielőtt a kick-boxban is leálltak a járvány miatt a versenyek.

A 2019-es évem nem igazán sikerült jól. Voltak jó eredményeim, csak valami hiányzott. Egész évben volt egy angol mumusom, aki mindig megvert, ráadásul a novemberi világbajnokság döntőjét is komoly kudarcként éltem meg. Az egész mérkőzés alatt azt éreztem, hogy mindenki az amerikai ellenfelemet élteti, erre rá is ment két menetem, végül egyetlen ponttal kaptam ki. Így a vébét követő decemberi leállás alatt át kellett gondolnom az egész hozzáállásomat.”

Miután az antalyai vb-n „csak” ezüstérmes lett, a csepeli klasszis fejében még az is megfordult, hogy abbahagyja a kick-boxot. Barátai segítségével végül egy hónap után túllendült a nehéz időszakon.

„A társaságomban általában én csinálom a hangulatot, de akkor némán ültem a bulikban, vagy csak morogtam, szinte depressziós voltam. Az egyik alkalommal egy ismerősöm feltette nekem a kérdést: vajon mindent megtettem, hogy nyerjek? Lényegében ez a kérdés zökkentett ki, mert rájöttem, hogy ezt magamtól még sosem kérdeztem meg. Ez ébresztett rá, hogy hiába vagyok a sportágamnak egy klasszis bunyósa, pusztán a tehetség nem elég” – fogalmazott Veres Alex.

A 26 éves sportoló azóta változtatott a felkészülési módszerén, egy kisebb és félreesőbb vidéki tornaterembe is lejárt edzeni, valamint a hétvégéit is a sportnak szentelte. Ennek következtében leadott 10 kg-ot, rendbe tette a kondiját is, és kiegyensúlyozottabb lett, ami meg is látszott idei eredményein.

A koronavírus járvány következtében elmaradó versenyek miatt azonban most új irányt akar szabni a lendületének.

„Kicsit olyan, mintha megállt volna az élet, a célok is eléggé messzire kerültek. Furcsa érzés, de én nem állok le az edzéssel, sőt próbálom olyasmire kihasználni ezt az időt, amire évközben máskor nem jutna. Például a súlyzós gyakorlatokra, amik az állandó hétvégi versenyek között a gyorsaság rovására mennének. Ami a jövőt illeti, én abban bízom, hogy az év végi Európa-bajnokságot már meg lehet tartani, ahonnan a súlycsoportok legjobb négy versenyzője jut ki garantáltan a majdani Küzdősport Világjátékokra. Feltett szándékom, hogy oda kijussak, és utána pedig, nem titkolom, hogy majd azt is szeretném megnyerni” – fogadkozott Veres Alex.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.