2021. január 18., 14:20

A karatésok is versenyre keltek a járvány idején

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga második fordulójával a hétvégén kezdetét vette a 2021-es magyarországi karatés versenyidény. 

Fotó: Nagy Ákos

Az UTE cselgáncs csarnokában rendezett kétnapos viadalon 30 egyesület 300 felnőtt és utánpótláskorú karatésa vett részt. A járvány miatt a legnagyobb gondossággal lebonyolított versenyen tatamira lépett a tokiói olimpiai részvételre pályázó felnőtt válogatott sportolók többsége is.

A versenyt Dr. Mészáros János, az MKSZ elnöke Dr. Tahon Róbert főtitkár társaságában nyitotta meg. A jó színvonalú mérkőzéseket hozott megmérettetésen az olimpiai kvalifikációs versenyekre készülők közül többen is eredményesen kezdték a szezont: küzdelemben Hárspataki Gábor (MTK) és Molnár Dániel (UTE), formagyakorlatban pedig Nagy Botond (UTE) és Sterck Laura (MTK) is megnyerte a maga kategóriáját.

A versenyt – Falusi Márton, az MKSZ versenyszervező bizottsága vezetőjének irányításával – a Karate Világszövetség, a WKF covid szabályzata, illetve a Magyar Karate Szakszövetség járványvédelemmel kapcsolatos előírásai szerint bonyolították le.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.