2022. december 17., 09:36

A gondolkodást szereti a kick-boxban az Év Sportolójának választott Fésű Lajos

Azért szereti a kick-boxot, mert gondolkodni is kell benne - vallja a Magyar Kick-box Szakszövetség által a férfiaknál az Év Sportolójának választott Fésű Lajos. A csepeli Halker-Király Team 23 éves versenyzője azzal vívta ki az elismerést, hogy a novemberi, Antalyában megrendezett Európa-bajnokságon két szabályrendszerben, pointfightingban és kick-lightban is aranyérmet nyert, és őt választották az Eb legjobb tatamis férfi versenyzőjének.

Fésű Lajos

Már a nagyapja is küzdősportolt, negyven évig volt nemzetközi ökölvívó bíró, de édesapja is bokszolt és kick-boxolt, ezáltal kézenfekvő volt, hogy neki is valamilyen küzdősportot válasszanak.

Ötévesen először a kick-boxot próbáltam ki, és egyből beleszerettem. Itt ragadtam, és azóta is ugyanazzal a kedvvel és szeretettel csinálom" 

- mesélte a sportágat immár 17 éve űző Fésű Lajos, aki az évek múlásával szépen fejlődött, így került Ráckevéről a csepeli Halker-Király Teamhez.

"Mostani egyesületem Király István vezette csapata gyakorlatilag a második családommá nőtte ki magát. Tudom, hogy mindig számíthatok rájuk, és s szeretek az edzésekre járni, mint ahogy más közös programokra is. És az sem mellékes, hogy a csapatban többen is vannak, akik igazi példaképek, gondolok itt Jároszkievicz Krisztiánra, Mórádi Zsoltra, vagy a fiatalabbak közül Veres Rolandra és Bálint Zoltánra. Ők mind világbajnokok, és arra is kiváló példák, hogy miként kell űzni ezt a sportot, és milyen magas szintre lehet eljutni benne."

Magát a sportágat Fésű Lajos főként azért szereti, mert - miként fogalmazott - "itt nem elég nagyot ütni, nem elég gyorsnak lenni, hanem gondolkodni is kell".

"Szerintem a küzdőstílusomon is látszik, hogy a taktikus bunyót szeretem. Abszolút megfogott a kick-boxban, hogy sokoldalúság szükséges hozzá, át kell tudni látni a küzdelmet, gondolkodni az ellenfél fejével, és arra felépíteni egy jobb taktikát. A fő erősségemnek is azt tartom, hogy a küzdelmek során higgadt tudok maradni, képes vagyok végig százszázalékosan koncentrálni, és taktikailag jól összerakni a meccseket."

Élete legjobb eredményének Fésű Lajos a 2019-es világbajnoki címét, illetve a mostani két Európa-bajnoki aranyát tartja, pályafutása legkülönlegesebb pillanatának pedig az idei első Eb-fináléját.

"A pointfighting döntőben esélytelenebbként léptem tatamira. Ennek ellenére sikerült nyernem, ráadásul úgy, hogy az utolsó menetben hárompontos hátrányból fordítottam. Elmondhatatlan érzés volt!" - emlékezett vissza.

Az aranyérmek mellett a törökországi kontinensviadalon Fésű Lajos kvótát szerzett az egyaránt 2023-ban sorra kerülő Európa Játékokra és Küzdősport Világjátékokra. Legfőbb céljai között elsősorban ez a két multisport-esemény szerepel.

"Szeretnék aranyérmet nyerni mindkettőn. Tisztában vagyok vele, hogy ehhez kemény és alapos felkészülésre van szükség, de készen állok rá, és mindent meg fogok tenni a siker érdekében. Ezeken kívül pedig minél több világ- és Európa-bajnoki címet akarok bezsebelni. Még a fiatalabb versenyzők közé tartozom, úgyhogy bízom abban is, hogy a kick-box 2028-ban bekerül a Los Angeles-i olimpiára. Ha ez valóban megtörténik, akkor elgondolkodnék azon is, hogy hátha még egy olimpiai bajnoki címet is tudnék nyerni."

Addig is a fiatalember a TF-es félévi vizsgáira összpontosít, hiszen a Testnevelési Egyetem ötödéves hallgatója testnevelő, gyógytestnevelő és egészségfejlesztő szakon. Fésű Lajos elmondása szerint szeretne majd tanítani, foglalkozni edzősködéssel, de más lehetőségeket is lát a sport terén, ezért mindenképpen tovább akarja még képezni magát. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.