2019. december 12., 14:21

Vízilabda Eb: Bíró Attila érmet vár csapatától

Kedden kezdte a felkészülést a magyar női vízilabda-válogatott a január 12. és 26. között sorra kerülő budapesti olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra, amelyen Bíró Attila együttesének célja az éremszerzés.

női vízilabda EB magyar
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az Eb helyszínén, a Duna Arénában megtartott csütörtöki sajtónyilvános edzést követően a szakember elmondta, minden idők legrövidebb felkészülése zajlik, ugyanis nagyjából három hetük van arra, hogy készen álljanak a viadalra. Hozzátette, fontos megjegyezni, hogy nem a nulláról kell kezdeniük a munkát, hiszen a játékosok az elmúlt hétvégén még a Magyar Kupa döntőjében voltak érdekeltek, és a hétfői pihenőnapot követően kedden már újra edzésben voltak.

A válogatott jövő kedden Oroszországban, december 23-án pedig Görögországban játszik világliga-selejtezőt, Bíró Attila kijelentette, mindkét találkozó be van építve a felkészülési programba, előbbire azonban nem készülnek specifikusan, hiszen még a keddi napon is úszóteszten vettek részt a játékosok, ráadásul az erősítő edzések is folyamatosak.

A tesztek alapján fizikailag nagyon jó állapotban vannak a játékosok, nem ártott nekik, hogy most nem volt hosszabb pihenőjük, ugyanakkor nyilván vannak mentálisan fáradtak is köztük, ők a következő mérkőzéseken kicsit kevesebbet lesznek a vízben”

– nyilatkozta Bíró Attila. Megjegyezte, az egyik legnehezebb dolga, hogy megtalálja a megfelelő egyensúlyt a pihentetés és a terhelés között, ugyanis előbbi nem mehet az edzésmunka rovására.

A kapitány elmondta, nagyjából a hetven százaléka van már meg a végleges, 13 fős csapatnak, de mivel a 19 fős keretből sokan vannak jó formában, várhatóan nem lesz könnyű dolga a szűkítésnél.

A célokkal kapcsolatban Bíró Attila kijelentette: jobb és kiegyensúlyozottabb játékot vár, mint a kvangdzsui világbajnokságon, ahol negyedik lett a gárda, hullámvölgyek mellett hullámhegyei is voltak. Hozzátette, mindenféleképpen érmet vár csapatától, és az ő, valamint a szakmai stáb felelőssége, hogy megtalálják azokat a mentálisan is erős játékosokat, akiket sem a tét, sem a hazai környezet nem nyomaszt.

A hazai rendezésű Eb-n a magyarok sorrendben a horvátokkal, a szlovákokkal, az oroszokkal, a görögökkel és a szerbekkel találkoznak. Bíró Attila kiemelte, a három kötelező győzelem mellett - horvát, szlovák és szerb összecsapás - a két rangadón is nyerni akarnak annak érdekében, hogy megkönnyítsék saját útjukat a legjobb négy közé kerülésért.

A magyarok öt hivatalos mérkőzést játszanak az Eb-rajtig: a két világliga-összecsapás után január elején Dunaújvárosban szerepelnek egy nemzetközi tornán.

Az Európa-bajnokságon egyetlen indulási jog talál gazdára, a nőknél az európai élvonalból még csak a vb-ezüstérmes spanyoloknak van tokiói kvótája.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.