2022. augusztus 11., 20:23

Pat Cortina: magunkra figyeljünk

Pat Cortina szövetségi kapitány szerint a két hét múlva kezdődő dániai elitvilágbajnokságról a magyar női jégkorong-válogatottnak úgy kell hazatérnie, hogy mindent megtett, mindent kiadott magából. 

női jégkorong
Fotó: jegkorongszovetseg.hu

A kanadai-olasz szakember - akivel a magyar férfi válogatott 2008-ban Szapporóban, a női pedig 2019-ben Budapesten kivívta az élvonalba jutást - a csütörtöki sajtónyilvános edzés után elmondta: a legfontosabb, hogy a játékosok azokra a dolgokra összpontosítsanak, amelyekre hatásuk van vagy lehet. Ne az eredményre figyeljenek, hanem az előttük álló munkára, feladatra.

"Hogy ez mire lesz elegendő, azt senki sem tudja, én sem. Bármi lehetséges. Azonban öt nap alatt játszunk négy mérkőzést, és kérdés, hogy az energiánkat miként tudjuk beosztani, és milyen hatással lesz ránk a környezet. Ezek a legfontosabb tényezők" - tette hozzá Cortina, aki a német férfi harmadosztályban szereplő, garmisch-partenkircheni SC Riessersee vezetőedzője is egyben. 

"Nincs nagy különbség a női és férfi csapatok vezetése között, mindenhol el kell végezni a munkát. Igazából arra kell csak figyelnem, hogy miként szólítom őket angolul, és bizonyos időszakban nem mehetek be a válogatott öltözőjébe" - mondta Cortina.

A nemzeti csapat szakmai stábjához csatlakozik a játékosként háromszoros világbajnok, kanadai Delaney Collins a Finnországba hazatérő Mika Väärälä helyére. Collins 2011-es visszavonulását követően hazája szövetségének utánpótlásprogramjában kezdett dolgozni. Volt az U18-as válogatott másodedzője, majd vezetőedzője. Tartott képességfejlesztő edzéseket a nemzetközi szövetség (IIHF) által szervezett utánpótlástáborokban, ennek révén már több magyar játékost ismer. 

A válogatott kedden kezdte a közvetlen felkészülést a vb-re, majd hétfőn Füssenbe utazik, ahol kétszer (18-án és 19-én) találkozik a szintén az elitben szereplő német együttessel. Dániába augusztus 22-én költözik át a csapat, a vb pedig 25-én rajtol. A Cortina-együttes Frederikshavnben sorrendben a németekkel, a csehekkel, a dánokkal és a svédekkel találkozik a csoportkörben. Az utolsó helyezett kiesik, a legjobb három pedig a negyeddöntőbe kerül.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.