2021. december 6., 20:22

Női kézi-vb: Nem sikerült a bravúr a szlovák válogatottnak a csehek ellen

A női kézilabda-világbajnokság E jelű kvartettjében a több felvidéki magyar játékossal felálló szlovák válogatott a továbbjutásért szállt harcba a csehek elleni rangadón, amely a csoport harmadik helyéről döntött.

Csehország-Szlovákia
Bízik Réka
Fotó: slovakhandball.sk

A Spanyolországban zajló női kézilabda-világbajnokság harmadik csoportmérkőzésén a több felvidéki magyar játékossal felálló szlovák válogatott a csehek ellen játszott rangadót. A rangadót a csoportban két nyeretlen csapata játszotta. Az már korábban eldőlt, hogy a magyar válogatott mellett a németek már biztosan továbbjutottak a középdöntőbe, a harmadik továbbjutó kiléte azonban még kérdéses volt.

A találkozó cseh góllal indult, a szlovák támadásokban több hiba is becsúszott, így nem sikerült egyenlíteni, a DAC hálóőre Oguntoye Viktória nagy formában védett az első percekben, de ez is kellett ahhoz, hogy a csehek öt és fél perc után csupán 1-0-s előnyben legyenek.

Az első hat percben Ougontoye négy védést is bemutatott, a hetedik percben a csehek megduplázták előnyüket, majd a nyolcadik perc elején megszületett az első szlovák gól is. A mérkőzés előtt a szlovák keretbe egy újabb DAC-játékos került be, miután a nagymihályi Popovcová megsérült, így Pavol Streicher a fiatal Pénzes Mónikát hívta be. A tizedik perc elején a 19 esztendős felvidéki tehetség Lancz Barbora is betalált, ezzel 3-2-re csökkentették hátrányukat a szlovákok, de nem sokkal később ismét kettőre nőtt a cseh előny.

Csehország-Szlovákia
Lancz Barbora
Fotó:  slovakhandball.sk

Az első negyedórához közeledve a cseheknek először sikerült három góllal is meglépniük. A folytatásban Lancz ellen elkövetett szabálytalanság után a szlovákok emberelőnybe kerültek és Szarková és Lancz góljaival egy gólra csökkentették a hátrányukat, 6-5 állt ekkor az eredményjelzőn a csehek javára. A 14. percben a szlovák válogatott az egyenlítésért támadhatott, amit Lancz passza után Szarkovának sikerült is gólra váltania és 6-6-ra kiegyenlített a szlovák csapat.

A folytatásban is szorosan alakult az eredmény, Oguntoye bravúros védéseket mutatott be, aminek köszönhetően a szlovák válogatott a 17. percben először vezetett a találkozón 8-7-re.

Sőt nem sokkal később már három gólra is nőtt a különbség a szlovák csapat javára. A remek szlovák kapusteljesítménynek köszönhetően már öt gól is volt a szlovák válogatott előnye. A csehek azonban összekapták magukat a félidő végére és ledolgozták ötgólos hátrányukat. Az első félidő végéig szorosan alakult az eredmény, a szlovák válogatott a hajrában egyik kulcsemberét is elveszítette, miután egy szabálytalanság után Karin Bujnochovát kiállították a játékvezetők. A csehek végül ismét előnybe kerültek és 15-14-re megnyerték az első félidőt.

Szünetről visszatérve folytatódott a remek szlovák kapusteljesítmény, Oguntoye kiváló formában védett a második félidő elején is. A csehek hiába kerültek kétgólos előnybe, Lancz és Szarková góljával ismét mínusz kettőről egyenlítettek a szlovákok. A 36. percben a csehek játékosa Holenová ütött oda Lancznak amiért a cseheknél is villant a piros lap.

A mérkőzés 40. percében Bízik Réka góljával hosszú idő után ismét előnybe került a szlovák csapat, majd két perccel később testvére Boglárka is betalált és 19-18-ra vezettek a szlovákok.

A 43. percben a szlovák válogatott hétméterest végezhetett el, de Bízik Réka a felső lécet találta telibe, így nem sikerült két góllal meglépnie a szlovákoknak, ami után ki is egyenlítettek a csehek. Bő negyedórával a vége előtt Lancz ötödik góljával ismét vezetett a szlovák csapat, de a csehek válasza azonnal érkezett.

Az utolsó negyedórában kiélezett csata folyt a pályán és a szlovák csapat továbbjutási esélyeit Oguntoye remek teljesítménye tartotta életben. Tíz perccel a vége előtt 21-21-es döntetlen állt az eredményjelzőn. A hajrára a csehek ismét előnybe kerültek, sőt három perccel a vége előtt kétgólos előnybe is kerültek. A szlovákok a végére ugyan egygólosra csökkentették hátrányukat, a bravúr elmaradt és a csehek érvényesítették a papírformát és 24-23-ra győztek.

A meccs embere a HC DAC válogatott hálóőre Oguntoye Viktória volt, aki az egész mérkőzésen remek formában védett. A szlovák csapat legeredményesebb játékosa az ötgólos felvidéki Lancz Barbora volt, de a Bízik-testvérek is 2-2 gólt szereztek.

Női kézilabda-világbajnokság, E-csoport, 3. forduló:

Csehország -Szlovákia 24-23 (15-14)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.