2022. október 18., 19:10

Ki nyeri meg a klubvilágbajnokságot?

IHF Super Globe, vagyis kézilabda-klubvilágbajnokság. Október 18. és 23. közt a szaúd-arábiai Dammámban zajlik a világ legjobb csapatainak viadala, tizenkét alakulat részvételével. Ki a legnagyobb esélyes a tornagyőzelemre? A Bajnokok Ligája-győztes Barcelona, valamint a címvédő Magdeburg.

Fotó: pixabay.com

Ki emlékszik arra, hogy 1997 januárjában, Becsújhelyen megrendezték az első IHF Super Globe-ot? Nyolc csapat küzdött két csoportban, az első két helyezettek az elődöntőben folytathatták, végül döntő, de helyosztókat is játszottak. Az első klubvilágbajnok – a férfiaknál, ha eddig nem lett volna egyértelmű – a Caja Cantabria de Santander lett, miután a fináléban 30-29-re felülmúlta a Drammen HK-t. A spanyol klub azóta megszűnt, és úgy tűnt, hogy a Super Globe-ra is hasonló sors vár.

Legközelebb 2002-ben, majd 2007-ben próbálkoztak a sorozat felélesztésével, 2010 óta viszont minden évben megrendezték, kivéve 2020-at persze. A katari Doha vállalta a lebonyolítást, és a világ legjobb klubjai vállalták a részvételt. A Barcelona ötször nyerte meg eddig a Super Globe-ot, de a Füchse Berlin és a Ciudad Real is kétszer-kétszer. Az egyetlen kivételes év, amikor nem német vagy spanyol gárda diadalmaskodott, 2002 volt, ekkor a katari Al Sadd lett a klubvilágbajnok.

A női változatot nem sikerült életben tartani, 2016-ban törölték a brazíliai kiírást, 2019-ben aztán Kínában lezajlott egy torna, nyolc csapat részvételével, azonban európai klubok nélkül. Maradjunk tehát a férfiaknál. Tavaly októberben szintén Szaúd-Arábiában, Dzsiddában rendezték meg a Super Globe-ot.

A tíz alakulat közül végül az Európa-liga címvédője, az SC Magdeburg lett a győztes, miután a döntőben 33-28-ra nyert a BL- és Super Globe-címvédő FC Barcelona ellen. A katalánok 2017 és 2019 között háromszor is a világ legjobbjainak bizonyultak, és természetesen mindannyiszor német alakulatot vertek meg a fináléban.

Idén 12 csapat verseng a klubvilágbajnoki címért. Az A csoportban a Magdeburg ellenfelei a Sydney University és az Al-Khaleej lesznek. Előbbi az óceániai bajnok, utóbbi szaúdi alakulat. A B jelű hármast a hazai Mudhar HC, az Al Ahly, valamint a Benfica alkotják. Az egyiptomiak az Afrikai Szuperkupa győztesei, a lisszaboniak az Európa-ligát nyerték meg. A C csoportban a Taubaté, az Al Kuwait és a Kielce csapnak össze. A brazilok Közép- és Dél-Amerika bajnokai, a kuvaitiak Ázsia legjobbjai, a lengyelek pedig a portugálokhoz hasonlóan „szabadkártyások”, amit a BL-ben elért második helyezésükkel vívtak ki. A D csoportban szerepel a BL-címvédő Barcelona, az Észak-Amerika és a Karib-térség legjobbjának számító mexikói Club Ministros, illetve a Bajnokok Arab Kézilabda-bajnokságának győztese, az Espérance de Tunis.

A csoportkör küzdelmei 18-20-ig zajlanak, szombaton és vasárnap pedig az elődöntőket és a helyosztókat játsszák le, de az 5-8. és a 9-12. helyért is rendeznek mérkőzéseket.

Egy újabb Barcelona-Magdeburg-döntőre ezúttal is van esély, hiszen az A csoport győztese a B jelű hármas első helyezettjével kerül össze az elődöntőben, a másik ágon meg a Kielce és a Barcelona párharcára számíthatunk az elődöntőben. A BL-ben, szeptemberben 32-28-ra nyert a címvédő. A Super Globe 2022 mind a huszonnégy mérkőzését a dammámi Sportcsarnokban bonyolítják le.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.