2021. február 10., 10:48

Kézilabda: Siófokon folytatja pályafutását a dunaszerdahelyi Lakatos Rita

A következő szezontól a Siófok csapatában folytatja pályafutását a dunaszerdahelyi Lakatos Rita, számolt be róla a klub hivatalos honlapján.

Fotó: siofokkc.hu

A siófoki együttes komoly fiatalításba kezdett, amelynek a magyar válogatott felvidéki játékosa is részese lett. A 21 esztendős dunaszerdahelyi irányítón kívül a szlovák válogatott Simona Szarková is Siófokon folytatja. Ő a Mosonmagyaróvár csapatától érkezik.

Úgy éreztem, hogy új impulzusokra van szükségem, így örömmel fogadtam a Siófok megkeresését. Döntésemben komoly szerepet játszott a vezetőedző, Danyi Gábor személye. Nagyon motivált vagyok és izgatottan várom a következő szezont, de addig is még rengeteg feladat vár rám a jelenlegi klubommal.” 

– fogalmazott Lakatos Rita, a Siófok új szerzeménye, a siófoki klub hivatalos honlapján.

A dunaszerdahelyi tehetség a Győri ETO nevelése, pályafutása során megfordult a Mosonmagyaróvár és a norvég Byasen csapatában is. Jelenleg a Váci NKSE csapatát erősíti, ahol 73 bajnoki mérkőzésen  269 gólt szerzett. A tehetséges játékos 2018-ban a magyar junior kézilabda válogatott csapatkapitánya volt, amely világbajnoki címet szerzett. A legutóbbi decemberi dániai Európa-bajnokságon a magyar felnőtt válogatottnak is tagja volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.