2022. július 19., 19:29

Hazai pályán az izlandi bajnok ellen kezdi nemzetközi kupaszereplését a HC DAC

Immáron második szezonját kezdheti meg a nemzetközi porondon a HC DAC Dunaszerdahely női kézilabdacsapata. A csallóközi együttes a kedden lebonyolított sorsoláson ellenfelet kapott az Európa-kupában.

Eurohandball
Fotó: eurohandball.com

A sikeres előző idénynek köszönhetően, az új idényben immáron második alkalommal indulhat a nemzetközi kupaporondon a HC DAC Dunaszerdahely női kézilabdacsapata. A sárga-kékek az előző idényben a MOL Liga harmadik helyén zártak, valamint a szlovák bajnoki rájátszás fináléjában a címvédő Nagymihálytól kikaptak, míg a Szlovák Kupában is ezüstérmesek lettek.

A sárga-kékek ezúttal is az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) által meghirdetett Európa-kupa versenysorozatba nevezhettek be.

Mint ismert, a tavalyi idényben a HC DAC egészen a negyeddöntőig menetelt a nemzetközi porondon.

A kedden Bécsben megtartott sorsolás eredményeként pedig az izlandi bajnok Valur csapatát kapta meg a dunaszerdahelyi együttes. A csapatok egy oda-visszavágós egyenes kieséses szakasszal kezdik meg a 2022/23-as szezont, melynek első játéknapját október az 8-9-ei hétvégén bonyolítják le.

Az viszont már eldőlt, hogy a dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai pályán fogadják először az izlandi bajnokot.

„Továbbra is fontos állomás a klub életében, hogy az országos bajnokság és a cseh-szlovák extraliga mellett ott lehetünk a kézilabdázást tekintve a világon az egyik legerősebbnek mondható európai versenysorozatban is. Már a második ötéves szakaszunkban vagyunk, ahol tovább szeretnénk fejlődni, és olyan célokat elérni, amiben sokan néhány évvel ezelőtt még kicsit sem bíztak. Sokat dolgoztunk az elmúlt időszakban, de sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy támogatóink áldozatkészsége nélkül mindez nem sikerülhetett volna. Mi dolgozunk tovább, és sikereinkkel szeretnénk megköszönni a felénk irányuló sok-sok bizalmat.

Igazi kézilabdaünnep lesz Dunaszerdahelyen a kupameccs napja!”

– nyilatkozta Horváth Zoltán klubelnök a HC DAC hivatalos honlapjának.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.