Fölényes második félidővel a Kynžvartot is legyőzte a címvédő DAC
A női kézilabda Doprastav Liga második fordulójában a címvédő HC DAC Dunaszerdahely hazai pályán 35–25-ös, magabiztos győzelmet aratott a cseh Házená Kynžvart ellen. Debre Viktor tanítványai a szoros első játékrész után a fordulást követően állva hagyták ellenfelüket, így továbbra is hibátlan mérleggel vezetik a bajnokságot.
A találkozó nemcsak a forduló rangadójának ígérkezett, de igazi taktikai csatának is, hiszen az előző idényben mindkét gárda borsot tudott törni a másik orra alá.
A mérkőzés pontosan olyan éles, lüktető tempóban kezdődött, ahogyan az egy rangadóhoz illik, a vendégek egyáltalán nem illetődtek meg a dunaszerdahelyi katlanban, sőt Tereza Filípková és Tauani Martins Schneider hatékony támadójátékának köszönhetően az első negyedórában szinte végig náluk volt az előny.
A csallóközi alakulat azonban nem engedte el ellenfelét. Farkas Júlia és Lara Burić góljaival tartották a lépést a hazaiak, majd a kilencedik percben Élő Beatrix találatával először vették át a vezetést. A játékrész derekán egy háromperces gólcsönd törte meg a meccs ritmusát, amit Debre Viktor időkéréssel próbált rendezni. A taktikai utasítások beértek, a szünet előtti percekre a Dunaszerdahely állva hagyta ellenfelét, Bánfai Kíra révén először épített ki kétgólos fórt, és végül 16–15-ös előnnyel vonulhatott az öltözőbe a hazai együttes. Katka Dresslerová kiállítása miatt ráadásul a második félidőt emberelőnyben kezdhették a sárga-kékek.
Ez a létszámfölény bizonyult a csata döntő fordulópontjának. A dunaszerdahelyiek a fordulást követően azonnal lecsaptak a lehetőségre, Anna Kubálková és Lara Burić gyors góljaival háromra növelték a különbséget, míg a Kynžvart támadójátéka teljesen megtorpant.
A 36. percre már 22–17 állt az eredményjelzőn, ami kényszerű időkérésre sarkallta Peter Sabadka vendégvezetőt. A játékmegszakítás sem tudta gátolni a hazaiak fölényes győzelmét, a nyolc gólig jutó Farkas Júlia, valamint a hatgólos Lara Burić és a hétmétereseket magabiztosan értékesítő Angela Jankulovská egymás után lőtték a gólokat.
A mérkőzés utolsó harmadára a hatgólos Filípková fémjelezte vendégek védelme teljesen felőrlődött, a sárga-kékek pedig kedvükre alakíthatták a támadásokat. Az 51. percben a csallóközi előny elérte a lélektani tízgólos határt, amit a lefújásig magabiztosan őriztek is. A Dunaszerdahely végül 35–25-ös, fölényes győzelmet aratott, amivel továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a tabellát, míg a Kynžvart elszenvedte első vereségét a szezonban.
– nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző a mérkőzést követően.
Doprastav Liga, 2. forduló:
HC DAC Dunaszerdahely -Házená Kynžvart SK Cheb 35-25 (16-15)