2022. január 15., 20:01

Egy küzdelmes meccsen hazai pályán kapott ki a DAC a svéd Kristianstadtól

A női kézilabda Európa-kupában a legjobb 16 között érdekelt dunaszerdahelyi HC DAC hazai pályán fogadta a svéd Kristianstad csapatát a párharc első mérkőzésén. A svéd gárda egy nagyon szoros mérkőzésen, két góllal győzött Dunaszerdahelyen.

dac kézi
Fotó: hcdac.sk

Debre Viktor csapata jól kezdett, Hudák Emma és Bízik Réka góljaival kétgólos vezetésre tettek szert a hazaiak. Mint a mérkőzés előtt a HC DAC vezetőedzője is utalt rá, a svédeket nem szabad lebecsülni, hiszen a rendkívül nagy presztízsű skandináv kézilabda képviselőiről van szó, akik hihetetlenül gyorsak és kőkemények. Debre Viktor szavait a pályán is alátámasztották a svédek, ugyanis 5-3-as dunaszerdahelyi vezetés után sorozatban két gólt dobva kiegyenlített a Kristianstad. Az első félidő rendkívül kemény csatát hozott, a svédek nem adták könnyen magukat, de a sárga-kékek remekül küzdöttek a hazai közönség előtt.

Az eredmény nagyon szorosan alakult, a DAC hiába szerezte meg a vezetést többször is, a svédek mindannyiszor kiegyenlítettek.

Sőt a 24. percben a svédek először előnybe is kerültek, 10-8-ról sikerült fordítaniuk. A rendkívül fordulatos első játékrész utolsó négy percében a sárga-kékek fordítani tudtak, egygólos hazai vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

Szünet után is küzdelmes játék jellemezte a találkozót, nagyon szorosan alakult az eredmény, mindkét csapat sok hibával játszott. A 49. perc után 18-18-as állásnál a DAC sorozatban három gólt szerzett, ezzel háromgólos előnybe kerültek, úgy tűnt megnyerhetik a találkozót. A dunaszerdahelyiek azonban az utolsó hét percben nem tudtak a hálóba találni, a Kristianstad viszont az utolsó hat percben öt gólt is szerzett, ezzel megfordították a mérkőzést. A visszavágóra a holnap kerül sor, szintén Dunaszerdahelyen.

Tisztában voltunk azzal, hogy nagyon kemény mérkőzés vár ránk, ami az első perctől be is bizonyosodott. Egy ideig tudtuk tartani az iramot a svédek ellen, a találkozó félidejében még nálunk volt az előny. A második játékrészben azonban már többnyire az ellenfél diktált, és mi rohantunk az eredmény után. Sikerült többször kiegyenlítenünk, sőt a lefújás előtt 10 perccel még vezettünk. A végjáték azonban most nem nekünk kedvezett, sokat hibáztunk, amit az ellenfél rendre büntetett. Két gólos hátránnyal várjuk a holnapi visszavágót; nem lesz könnyű, de mindent meg fogunk tenni, hogy egy jobb formánkat mutassuk meg”

- értékelt Debre Viktor vezetőedző a mérkőzést követően.

EHF Európa-kupa, nyolcaddöntő, odavágó:

HC DAC Dunaszerdahely – Kristianstad Handboll 21-23 (13-12)

DAC gólszerzői: Erika Rajnohová 5, Hudák Emma 4, Bízik Réka 3, Bízik Boglárka 2, Natália Némethová 2, Juhos Kata 2, Élő Beatrix 1, Krisítna Pastorková 1, Sári Barbara 1

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.