2022. október 19., 20:40

Bravúros győzelemmel hét góllal verte a cseh bajnokot a HC DAC

A cseh-szlovák közös lebonyolítású női kézilabda-bajnokság hétközi mérkőzésén a dunaszerdahelyi HC DAC remek teljesítménnyel nagy győzelmet aratott a cseh bajnok Baník Most ellen.

hcdac.sk
Fotó: hcdac.sk

Bravúros hazai győzelemmel folytatta szereplést a MOL Ligában a dunaszerdahelyi HC DAC női kézilabdacsapata, miután nagy bravúrral legyőzte a cseh bajnok Baník Most együttesét. A találkozó elején az esélyesnek számító cseh bajnok kezdett jobban és 3-1-re is elhúztak a vendégek. Debre Viktor együttese a hatodik percben egy gólra csökkentette hátrányát, de a Baník Most ismét meglépett és a nyolcadik percben háromgólosra növelték előnyüket a csehek. A hazaiak háromgólos hátrányban sem zuhantak össze és sorozatban három gólt is szereztek, ezzel nem egész két perc leforgása alatt ledolgozták hátrányukat a sárga-kékek játékosai. A dunaszerdahelyi lányok a 16. percben először kerültek előnybe a mérkőzésen, ami után rögtön meg is léptek két góllal. Ezt követően a csehek is ledolgozták hátrányukat, amire a DAC három góllal válaszolt. Bízikék az első félidő hajrájában tartani tudták előnyüket, sőt a 28. percben már négy góllal is vezetett a csallóközi együttes. Az első félidő legvégén a cseh bajnok két gólt szerezve csökkenteni tudta hátrányát, ami végül kétgólos hazai előny jelentett a szünetre.

A második játékrész elején a Most egy gólra is megközelítette a dunaszerdahelyi együttest, azonban Debre Viktor együttese jól reagált és egy remek kapusteljesítménnyel és védekezéssel folyamatosan növelni tudta előnyét.

A házigazdák 17-16-os vezetésnél zsinórban öt gólt is szereztek, és nagyon megléptek a cseh bajnoktól Bízikék. Bő negyedórával a vége előtt hatgólos előnyt építettek ki a hazaiak, akik végig koncentráltan és motiváltan küzdöttek a cseh gárda ellen. Az utolsó tíz percben a Most csökkentetni tudta hátrányát három gólra is, de a DAC győzelme nem forgott veszélyben. A sárga-kékek végül egy magabiztos hétgólos győzelmet arattak a cseh bajnok ellen, akik első vereségüket szenvedték el a bajnokságban.

A hazaiak legjobbja a hat gólt szerző Bízik Réka volt, míg győzelmével a HC DAC feljött a tabella negyedik helyére.

MOL Liga, 7. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely - Baník Most 31-24 (16-14)

DAC gólszerzői: Bízik Réka 6, Eliška Desortová 5, Sári Barbara 4, Élő Beatrix 4, Juhos Kata 3, Hornyák Bernadett 3, Erika Rajnohová 3, Natália Némethová 2, Kristína Pastorková 1.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.