2021. március 3., 19:24

A prágai Slavia otthonában szenvedett ötgólos vereséget a HC DAC

A cseh-szlovák közös rendezésű női kézilabda bajnokság (MOL Liga) szerdai játéknapján a dunaszerdahelyi DAC idegenben a prágai Slavia otthonában játszott fontos rangadót.

Fotó: hcdac.sk/Lelkes Ernő

A bajnokság alakulása szempontjából fontos rangadó várt a sárga-kékekre. A mérkőzés előtt a tabella harmadik helyén álló prágai Slavia otthonában lépett pályára Debre Viktor csapata. A mérkőzés első gólját a prágai együttes szerezte az első percben, amire nem sokkal később érkezett is a dunaszerdahelyiek válasza Kristína Pastorková révén, sőt a negyedik percben már a sárga-kékek vezettek, miután Élő Beatrix is betalált.

A hazaiak az első percekben sok hibával játszottak, amit a dunaszerdahelyiek rendre megbüntettek és a hatodik percben már három góllal is vezettek a csallóköziek.

A folytatásban Élő Beatrix kétperces kiállítása után a fővárosi együttes egy gólra is csökkentette hátrányát, de egyenlíteni nem sikerült, mivel a sárga-kékek ismét megléptek. 7-4-es dunaszerdahelyi vezetésnél újabb DAC-játékost küldtek ki két percre, ezúttal Bugár Cintiát. A hazai csapat ez idő alatt emberelőnyük tudatában csupán egy góllal tudott közelebb kerülni a dunaszerdahelyi együtteshez.

A 18. percben újabb fordulat következett, a prágai együttes háromgólos hátrányát is ledolgozta és kiegyenlített hétméteresből 7-7-re, sőt a 19. percben a Slavia át is vette a vezetést, másodszor az első félidőben. A prágai együttes sokáig azonban nem őrizte előnyét, miután a 20. percben Élő Beatrix egyenlített, majd két perccel később Bízik Réka góljával ismét a sárga-kékek kerültek előnybe.

A dunaszerdahelyi együttes 9-8-as vezetése után közel nyolc percig gólképtelenek voltak a sárga-kék lányok az első félidő hajrájában, ami után a Slavia, először a mérkőzésen, háromgólos előnybe is került.

Debre Viktor tanítványai az első játékrész utolsó másodperceiben újra betalált és 12-10-re csökkentette hátrányát, ami a félidei eredményt is jelentette.

Szünetről visszatérve a sárga-kékek nagy lendülettel kezdtek és egy négygólos szériával négy perc alatt 14-12-re megfordították a mérkőzést. Ezt követően is szorosan az alakult az eredmény, a dunaszerdahelyi gárda két gólnál nagyobb különbséggel nem tudott meglépni. Negyedórával a vége előtt a csehek előbb kiegyenlítettek majd meg is szerezték a vezetést a 47. percben, ezzel 19-18-as prágai vezetést állt az eredményjelzőn.

juhos_kata.jpg
Fotó:  hcdac.sk/Lelkes Ernő

A DAC játékosai nem adták könnyen magukat és szinte azonnal egyenlítettek Straka Mária révén. 19-19-es döntetlen állás után a dunaszerdahelyiek elfáradtak és a mérkőzés hátralevő 13 percében nem tudtak újabb gólt szerezni, ami sorsdöntőnek bizonyult a mérkőzés szempontjából. A prágai együttes pedig ezt kihasználva öt gólt is szerzett a mérkőzés hajrájában és a csehek 24-19-re megnyerték a mérkőzést.

Veresége ellenére a DAC maradt a tabella negyedik helyén, győzelmével a Slavia megelőzte a Nagymihályt, a sárga-kékek hátránya három pont a nagymihályi együttes mögött.

MOL Extraliga, 20. forduló:

DHC Slavia Prága - HC DAC Dunaszerdahely 24 –19 (12-10)

DAC gólszerzői: Monika Rajnohová 5, Élő Beatrix 4, Bízik Réka, Kristína Pastorková 3-3, Bugár Cintia 2, Straka Mária, Juhos Kata 1-1

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.