2022. február 27., 11:08

A prágai Slavia ellen is folytatta szenzációs győzelmi sorozatát a HC DAC

A MOL Liga szombati fordulójában a dunaszerdahelyi HC DAC női kézilabdacsapata fölényes tízgólos győzelemmel hozta a kötelezőt, és továbbra is remek győzelmi sorozatban a sárga-kékek.

HC DAC
Fotó: hcdac.sk

A cseh-szlovák rendezésű női kézilabda-bajnokság 20. fordulójában a dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai közönség előtt fogadták a prágai Slaviát. A szerdai bajnoki mérkőzést követően, tehát ismét fontos mérkőzés várt a dunaszerdahelyi lányokra. A mérkőzés elején úgy tűnt, akár egy újabb nehéz mérkőzés is lehet belőle, ugyanis a prágai együttes nagyon jól kezdett, és folyamatosan előnyben is voltak a vendégek.

A mérkőzés 11. percében 6-4-re vezetett a Slavia, ezt követően Élő Beatrix sorozatban három gólt is szerzett, így 7-6-ra fordítottak a sárga-kékek,

és először kerültek előnybe a mérkőzésen. A hazaiak ezt követően már nem engedték ki a vezetést a kezükből, a csehek ugyan próbálták a lépést tartani a csallóközi együttessel, de nem igazán sikerült nekik. Az első félidő végére a DAC ötgólos előnyt épített ki, és 17-12-re vezettek a sárga-kékek.

Szünetről visszatérve nem sokat változott a játék képe, a hazaiak magabiztosan őrizték előnyüket, ugyan egy pillanatra a Slavia háromgólosra csökkentette hátrányát, de lényegében nem jelentettek veszélyt a hazaiak győzelmére. Negyedórával a vége előtt is őrizte ötgólos előnyét a dunaszerdahelyi együttes.

A mérkőzés hajrájára a prágai együttes elfáradt, és sok hibával játszottak, aminek köszönhetően a hazaiak jócskán megléptek és megduplázták előnyüket,

a vége tízgólos különbség lett a hazaiak javára. A hétközi mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is Élő Beatrix volt a hazaiak egyik legeredményesebb játékosa. A mérkőzés krónikájához még hozzátartozik, hogy a hazaiak játékosa, Natália Némethová egy balszerencsés esetet követően megsérült, így nem tudta folytatni a találkozót.

A DAC megerősítette harmadik helyét a táblázaton három ponttal lemaradva a második helyezett Nagymihály mögött,

ráadásul a dunaszerdahelyi együttes egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a szlovák bajnoki címvédő Nagymihály. A DAC sorozatban tizenkettedik bajnoki győzelmét könyvelhette el.

“Kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést, az ellenfelünk azonban első perctől elég nagy iramot diktált, mi azonban csak futottunk utánuk egy ideig. A védekezésünk sem állt össze, és támadásban sem voltunk elég határozottak. A 13. percben vettük át a vezetést, ezután megérkeztünk a meccsbe, aminek köszönhetően jött is az eredmény - öt góllal fordultunk.

A második játékrészben már mi diktáltunk, és fokozatosan növelni tudtuk előnyünket még úgy is, hogy egy balszerencsés talajfogást követően megsérült Némethová Natália, akinek ezúton is mielőbbi felépülést kívánok! “

- nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző a HC DAC hivatalos honlapjának.

MOL Liga, 20. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely – DHC Slavia Prága 29-19 (17-12)

DAC gólszerzői: Élő Beatrix 8, Juhos Kata 4, Natália Némethová 4, Erika Rajnohová 4, Sári Barbara 3, Bízik Réka 3, Kristína Pastorková 2, Pénzes Mónika 1.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.