2021. május 14., 11:36

A Colorado nyerte az alapszakaszt

A Colorado Avalanche könnyedén legyőzte a Los Angeles Kings csapatát, ezzel bebiztosította első helyét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszában.

colorado avalanche
Fotó: TASR/AP

A denveri gárda, amely egy nappal korábban 6-0-ra verte a kaliforniai együttest, ugyan egygólos hátrányban volt az első harmad után, de a duplázó Tyson Jost vezérletével a másodikban öt gólt ütött, így végül 5-1-re győzött. A Coloradónak nyernie kellett az utolsó alapszakaszbeli meccsén, hogy megelőzze csoportjában a Vegas Golden Knights együttesét, ezzel egyúttal elhódítsa az Elnöki Trófeát. Az Avalanche ugyan azonos pontszámmal zárt, mint nevadai riválisa, de több rendes játékidőben elért győzelmével előtte végzett.

A Colorado legutóbb a 2000/01-es szezonban lett első az alapszakaszban, most pedig nemcsak pontszámban bizonyult a legjobbnak, hanem az ütött gólok számában is, eggyel megelőzve a Pittsburgh Penguins gárdáját.

A denveriek sikerével kialakult a rájátszás első fordulójának valamennyi párharca, első körös ellenfelük, a 2019-ben bajnok St. Louis Blues az utolsó összecsapásán még nagyobb fordítást hajtott végre, ugyanis a Minnesota Wild 3-0-ra vezetett húsz perc után, ezt követően viszont a hazaiak hétszer voltak eredményesek. A Blues színeiben kétszer talált kapuba Brayden Schenn, David Perron és Jordan Kyrou is.

Az alapszakasz ugyan még folytatódik, mert a kanadai csoportban öt elhalasztott találkozó hátravan, de a rájátszás a többi divízióban megkezdődik, elsőként a Washington Capitals-Boston Bruins párharcra kerül sor szombaton.

Eredmények:
Calgary Flames-Vancouver Canucks 4-1
Colorado Avalanche-Los Angeles Kings 5-1
St. Louis Blues-Minnesota Wild 7-3
A rájátszás első körének párosítása:
nyugati csoport:
Colorado Avalanche (1.)-St. Louis Blues (4.)
Vegas Golden Knights (2.)-Minnesota Wild (3.)
középső csoport:
Carolina Hurricanes (1.)-Nashville Predators (4.)
Florida Panthers (2.)-Tampa Bay Lightning (3.)
északi csoport:
Toronto Maple Leafs (1.)-Montreal Canadiens (4.)
Edmonton Oileers (2.)-Winnipeg Jets (3.)
keleti csoport:
Pittsburgh Penguins (1.)-New York Islanders (4.)
Washington Capitals (2.)-Boston Bruins (3.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.