Mindenki szereti visszaidézni azt, ami szép volt és vágyik kicsit a fénybe.
Tamás Gábor Ó Erdély, szép hazám című dala nemcsak az erdélyi magyarság fájdalmát és reményét idézi meg, hanem mindannyiunk közös történetét, akik kisebbségiként élünk szülőföldünkön.
A zömében négysoros versek amolyan bölcseletek, amik belső utazásra ösztönzik az olvasót.
Egy különleges és mély beszélgetés során szó esett gyökerekről, hitről, veszteségről, zenéről, elhivatottságról és arról, hogyan lehet egyensúlyt teremteni színpad és csend között.
Talán nem vagyok egyedül Hungária- és Fenyő Miklós-imádatommal. Legszebb kamaszéveimet aranyozták be dalaikkal.
Londonban és Philadelphiában egy időben léptek színpadra a rock legnagyobbjai, hogy adományt gyűjtsenek az afrikai éhezők megsegítésére.
A Kiss Zenészek 2025 nyarától új néven folytatják zenei pályájukat.
„Minden, miről azt hiszed rég elveszett, minden, ami elszállt, ott lebeg”
Hogyan reklámozd zenekarodat az online felületen?
Liszt Ferenc történelmi Magyarországon tett utazásairól nyílt kiállítás a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeumban.
Az ünneplés öröme, a meghittség és az emberi kapcsolatok fontossága – ezek állnak Mészáros Tamás legújabb dalának középpontjában, amely áprilisban debütál.
A Felvidéki Jazz Land Kicsikém című dalában a reggae stílus ötvözése a hagyományos magyar zenei elemekkel és a modern ritmusokkal igazán különlegessé teszi ezt a szerzeményt.
A zongoraművész játékával és pozitív kisugárzásával elvarázsolta a közönséget.
Az Imagine Dragons slágere, a Whatever It Takes, a kitartás, az elszántság és a sikerért való küzdelem himnuszaként vált világhírűvé.
Családi könyvtárunk ismét meglepett egy könyvvel, amelyet feltehetőleg még nagyapám vásárolhatott, vagy kaphatott 17 éves korában.
A Nothing nem kiáltás, sokkal inkább egy csendes vallomás, amely talán éppen a visszafogottságában a legfájdalmasabb.
A közönség végig együtt énekelte a zenekar jól ismert slágereit és az új dalokat egyaránt.
Szarka Tamás művészetét elementáris, ősi erő hatja át, amely időtlen dallamokban ölt testet.
Két kitűnő hangú énekes, akik nem csupán dalaikkal, de megjelenésükkel és kommunikációjukkal is azt sugallják, lehet a mai zenében is elegánsan sikert elérni.
A zene olyan örömöt okoz, amelyet az emberi természet nem nélkülözhet.