Több ház is lakhatatlanná vált az éjszaka folyamán a Dunától keletre átvonult viharzóna okozta károk miatt.
Hétfő délután országszerte viharokra kell készülni.
Az egész ország területén viharriasztás és árvízkészültség lépett érvénybe.
Pénteken országszerte viharok várhatók, ezért elsőfokú figyelmeztetést adott ki honlapján a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ).
Viharokkal a mai napon is elszórtan számolhatunk.
Viharok várhatók szerdán az ország középső és keleti régióiban.
Kedden délután viharra kell számítani Pozsony és Bazin környékén, valamint az Erdőháton.
Legkevesebb tízen meghaltak, köztük gyerekek az Egyesült Államok középső államaiban kialakult tornádókban vasárnapra virradóra.
Szlovákia nagy részén vasárnap is zivatarokra kell számítani, Kassa kivételével minden megyében.
A hirtelen lezúduló, nagymennyiségű csapadék miatt utcákat öntött el a sár Füleken.
Zivatarban kerülni kell az olyan tárgyakkal való érintkezést, amelyek vezetik az áramot.
Viharrendszer alakul a délnyugati határtól nem messze, amely kelet felé halad, s így Szlovákiát is érinteni fogja.
Százhúsz milliméter csapadék zúdult a városra.
Nyugat-Szlovákiában erős szélre kell készülni, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) elsőfokú figyelmeztetést adott ki.
Kalifornia óceáni partvidékén csaknem 370 ezer háztartás maradt áram nélkül a térséget elért, jelentős széllel és súlyos esőzéssel járó viharzóna miatt vasárnap.
Néhány járás kivételével az ország egészére érvényes figyelmeztetés van érvényben a viharos szél miatt - tájékoztatott a TASR hírügynökség a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet információi alapján.
Legkevesebb négy ember meghalt az Egyesült Államok északkeleti partvidékén hétfőn végigvonuló viharokban.
Az ország keleti részében várható viharokat kísérő özönvízszerű esőzések miatt helyi szinten átmenetileg jelentősen megemelkedhet a kisebb vízfolyások vízszintje.
Polgármester: húszezer halott is lehet a líbiai Dernában.
Az éjszakai vihar komoly károkat okozott a vasúti közlekedésben Szlovákiában: Párkány és Érsekújvár között több helyen fa dőlt a vasúti pályára, a felsővezeték is megrongálódott.