Depardieu-t május közepén már 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, amiért egy 2021-es forgatáson két nőt szexuálisan zaklatott.
A vádlott a volt államfő felesége.
A milliárdos ettől aligah fog megijedni.
Ez nem Vittorio de Sica híres olasz rendező kultikus filmjének csallóközi forgatása volt.
Szexuális erőszak vádjával kell szembenéznie a bíróság előtt.
Eljárás indult a 33 éves dunaszerdahelyi férfi ellen, aki három hónapos kiskutyát bántalmazott.
A Liverpool FC győzelmi parádéján 79 embert megsebesítő autós gázolás miatt vádat emeltek az 53 éves Paul Desmond Sanders Doyle ellen, aki pénteken áll bíróság elé.
A környezetvédelmi rendőrség nyomozója vádemelési javaslatot tett az ellen a dunaszerdahelyi járásbeli, királyfiakarcsai 53 éves férfi ellen, aki tavaly egy vasrúddal verte agyon a szomszédja macskáját.
Vasárnap vezető ügyészek gyűltek össze az ország minden részéből, hogy megvitassák a következő lépéseket Jun ügyében.
Vajon mit tervezett a márkás borokkal?
Védőügyvéd: A számi fiatalok és támogatóik megbüntetése csak az emberi jogaik, illetve szólás- és gyülekezési szabadságuk újabb megsértését jelenti
A vádirat szerint a vádlott tisztában volt azzal, hogy a kisfiú mogyoróallergiában szenved, mivel azt a szülők a gyermek tanulói adatlapján, a szülőknek szóló kérdőíven, továbbá az üzenőfüzetben is jelezték.
Puškár védője, Michal Ellinger már korábban is kijelentette, hogy védence kitart ártatlansága mellett.
Az amerikai kormányzat hosszú ideje aggodalmát fejezi ki a kínai kormány kémtevékenysége miatt, Washington szerint ugyanis Kína minden eszközt felhasznál, hogy betekintést nyerjen titkos amerikai katonai aktákba.
Négy hónapon belül harmadszor emelt bűnvádat az ügyészség Donald Trump ellen kedden, a szövetségi ügyészség ezúttal a 2020-as elnökválasztás utáni hatalomátadással kapcsolatban állítaná bíróság elé a volt amerikai elnököt.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki brutálisan bántalmazta és megpróbálta megölni a saját fiát, korábban pedig a nevelőanyját fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy különböző kölcsönöket vegyen fel és adja át neki.
Minden körülményt figyelembe vesznek
Három halott, három súlyos sebesült.
Kenőpénz elfogadásában való bűnrészességgel vádolják.
Február 6-án vádemelési indítvánnyal zárta le a vizsgálatot a nyomozó.