Nem részletezte a távozásának indokait.
A Vadas Kft nem kívánta kommentálni a közegészségügyi hivatal erről szóló közlését.
Látogatásunkkal álljunk ki a Vadasért!
A laboratóriumi vizsgálatok eredményei alapján az érsekújvári Regionális Közegészségügy Hivatal (RÚVZ) engedélyezte a párkányi Vadas termálfürdő összes kinti medencéjének használatát.
A párkányi Vadas termálfürdő két hete tartó zárvatartása és a Naegleria fowleri agyevő amőba gyanújával végzett elhúzódó vizsgálatok súlyos gazdasági és közösségi hatásokat okoznak.
A párkányi Vadas termálfürdő továbbra is zárva marad. A medencéket, valamint a medencék környékét és a gépházakat is átfogó fertőtlenítésnek és tisztításnak vetik alá.
További laborvizsgálatokra van szükség.
Az érintettek minél előbb választ várnak kérdéseikre.
A párkányi Vadas termálfürdőben nyolc vízmintában mutatták ki amőbák előfordulását, míg az agyevő amőba (Naegleria fowleri) jelenlétét továbbra is vizsgálják.
A péntekre várható laboreredmények lesznek a mérvadóak.
A 11 éves kisfiú, akit súlyos fertőzéssel kezeltek a pozsonyi gyermekkórházban, kedden elhunyt.
Május 1-jén ingyenes belépéssel indul a Vadas Thermal Resort szezonja.
A jó idő egyre több látogatót vonz a közkedvelt fürdőbe.
Első alkalommal szervezett Érzékenyítő napot a Szövetség a Közös Célokért. A Vadas termálfürdő területe ideális helyszínnek bizonyult.
Bár a Covid megtépázta lehetőségeiket, azért felújításokra is futotta.
Kötelező lesz a jegypénztárak, recepciók és az éttermek zárt területein lefedni a felső légutakat, valamint a belépéskor a kézfertőtlenítés.
Azon lesznek, hogy minden alkalmazottuk megtarthassa munkahelyét.
Június 20-án indul a nyári szezon a párkányi Vadas termálfürdőben.
Arra kérik a turistákat, saját érdekükben még az érkezés előtt ellenőrizzék a lefoglalt szállást.