Gyereknek lenni azt jelenti, hogy még hiszünk benne, hogy mindenből lehet játék, minden kérdésre lehet válasz.
A húsvét valódi üzenete nem korhoz kötött. A gyerekek pontosan érzik, miről is szól ez az ünnep és talán épp az ő szavaik segítenek nekünk is visszatalálni a lényeghez.
A finoman összeállított repertoár, a meghitt dallamok és az ünnepi fények mind hozzájárultak ahhoz, hogy a közönség egy pillanatra elfelejthesse a hétköznapi rohanást, és átadhassa magát az ünnepi készülődés örömének.
A karácsony igazi csodája az, ha megtanulunk újra egymás felé fordulni – őszintén, tiszta szívvel.
A társadalmi elvárások és a saját belső igényeink közötti feszültség óriási stresszt okozhat.
Schwartz József, a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség vezetője a hanuka ünnepének hagyományait, a zsidó közösség történelmét és a mai helyzetet ismerteti, miközben rávilágít az ünnep mély jelentőségére.
A Magyar Művészetért Díjat olyan magyar személyiségek és közösségek kaphatják, akik jelentős mértékben hozzájárultak a magyar kultúra és művészet gazdagításához.
1974-ben indult meg a jelenlegi épületben az oktatás.
És lőn világosság!
A Mikulásgyár meghívására idén is eljön Magyarországra Joulupukki, a finn Mikulás.
Nagymegyeren megkoszorúzták államalapító királyunk mellszobrát.
Jó magyarnak lenni. Bárhol a világon.
A húsvéti ünnepek alatt 27 kisegítő járat is szállítja az utasokat.
Mert ugye, ha elmúlik karácsony, vajon mi következhet?
Betlehem legfőbb bevételi forrása az idegenforgalom, hetvennyolc szálloda várja 5700 szobával a helyi csúcsszezonban, karácsony környékén a vendégeket, de idén a háború miatt szinte teljesen elmaradtak a külföldiek.
Az államfő szerint a fogyatékkal élő személyek arra emlékeztetnek minket, hogy felelősségünk van feléjük megteremteni a méltó élet feltételeit számukra az iskolákban, a munkahelyeken, és a közösségekben.
A Szent István-naphoz kapcsolódva húsznál is több rendezvényhelyszín változatos műsorkínálata nyújt kikapcsolódást.
A közös emlékek felidézésével Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész és Csütörtöky József múzeumigazgató köszöntötte az ünnepeltet, aki a magyar nyelvről, a költészetről és a helyes versmondásról osztott meg gondolatokat a jelenlevőkkel.
Kultúrházban jártam, a szeli vásárban...
Egy antológiaszerű válogatást láthatott a közönség.