Az SNS felszólított minden meghatározó politikai erőt, hogy kezdjék meg a tárgyalást az Ukrajnának adott anyagi támogatás visszakéréséről.
Majdnem minden kulcsfontosságú részletben már megegyeztek.
Napra pontosan három éve támadta meg Oroszország Ukrajnát.
Rámutatott: a mostani nemzetközi helyzet nagyban hasonlít ahhoz a helyzethez, amely Európában uralkodott 1938 nyarán, s amely a müncheni egyezményhez vezetett, amelyen a nagyhatalmak felosztották a korabeli Csehszlovákiát.
A Kreml számára fontos, hogy semmi ne zavarja a két nagyhatalom megállapodási szándékát.
Kijevbe látogatott szombaton Carsten Breuer német vezérkari főnök, és megbeszélést folytatott Olekszandr Szirszkijjel, az ukrán fegyveres erők főparancsnokával.
Az orosz-ukrán háború véget vetett a szabályokon alapuló világrendnek, állítja Robert C. Castel biztonságpolitikai elemző.
Az amerikai külügyminiszter szerint a rijádi találkozóról tájékoztattták a szövetségeseket és az ukránokat is.
A cseh vezető Donald Trump amerikai elnök kijelentésére reagált, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt választások nélküli diktátornak nevezte.
Kijev terrortámadásokat hajthat végre Németországban, a balti államokban és Skandináviában, de lehetséges, hogy akár Szlovákiában és Magyarországon is - közölte az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat.
Kijevbe érkezett szerdán első látogatására Keith Kellogg, Donald Trump amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja, egy nappal azután, hogy Ukrajna elítélte a Szaúd-Arábiában folytatott orosz-amerikai tárgyalásokat.
Csiki Varga Tamást, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársát arról is kérdeztük, hogyan alakulhatnak a jövőben a transzatlanti kapcsolatok.
A politikus újságíróknak nyilatkozott hétfőn Varsóban, mielőtt a francia fővárosba, Párizsba repült az Ukrajnával foglalkozó rendkívüli csúcstalálkozóra.
Európának nem lesz helye az asztalnál, amikor az ukrajnai békéről tárgyalnak majd - jelentette ki Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajnáért és Oroszországért felelős különmegbízottja a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián.
Az Ukrajna és Európa háta mögött kötött békemegállapodás kudarcra van ítélve - figyelmeztetett Brüsszelben Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Magyar Levente jelezte, tíz éve nincsen megoldás a magyar nyelvhasználat kérdésére, amely mellé most megjelent a magyar kormány elleni tevékenységek finanszírozása.
Donald Trump szerint Ukrajnának ritkaföldfémeket kellene szállítania az Egyesült Államoknak a pénzügyi segélyezés ellentételezéseként.
Robert Fico kormányfő vasárnap délelőtt a Joj24 Politika című műsorának vendége volt.
Az ukránok migrációs folyamatait befolyásolhatják az ukrán kormány aktív intézkedései hazacsábításuk érdekében, akárcsak a fogadó országok politikájának változásai.
Az üggyel kapcsolatban négy személynek már megtiltották az országba történő belépést, további öt személy esetében pedig ez folyamatban van.