A több mint 150 polgári egyesület szövetsége által szervezett és az ellenzéki Néppárt és a Vox által támogatott menetelés során a kormányfő távozását követelték.
Starmer miniszterelnök röviddel az események előtt figyelmeztetett a brit társadalom növekvő polarizációjára.
Semmiképpen sem akarunk olyan Európát, amely korlátozni akarja a forgalmat, lekapcsolni a villanyt otthonainkban.
Az ukrán zsarolásra és a választásba történő beavatkozásra hívta fel a figyelmet a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Bár Szomáliföld 35 éve már önállósította magát, eddig csak Izrael ismerte el.
Az AfD még nem szervezett erőszakba torkolló tüntetést, de mégis a pártot tartják veszélyesnek.
Donald Trump szerint Portland városa "lángokban áll" a bevándorlási hatóság elleni tüntetések miatt, a helyi politikusok pedig félnek beismerni a bajt.
Több százan tüntettek Kijevben és más ukrán városokban, miután Volodimir Zelenszkij aláírta a törvényt.
Összecsapások törtek ki hétfőn a kenyai rendőrség és a kormányellenes tüntetők között Nairobiban, tizenegy ember életét vesztette.
Tüntettek Parajdon és követelték a felelősségrevonást.
Több tízezren tüntettek Belgrádban Aleksandar Vučić lemondását és előrehozott választásokat követelve.
A szlovák kormány által július 8-ig meghosszabbított kishatárátkelő-lezárás miatt Letkésen és Ipolyszalkán tüntettek a helyiek.
Nem adják fel a lúcsi gazdák, ha kell, a kormányhivatal előtt is összegyűlnek.
Belgrádban reggel óta nem működik a tömegközlekedés, a legfőbb útvonalakat emberek százai árasztották el.
Rámutatott: a mostani nemzetközi helyzet nagyban hasonlít ahhoz a helyzethez, amely Európában uralkodott 1938 nyarán, s amely a müncheni egyezményhez vezetett, amelyen a nagyhatalmak felosztották a korabeli Csehszlovákiát.
Mert ketyeg az óra, és fogy az idő...
Tízezrek tüntettek szombaton Londonban a palesztinok mellett. A megmozduláson komoly rendbontások történtek.
Már hónapok óta kormányválság van a sógoréknál.
Belgrádban és más városokban a baleset óta minden pénteken közlekedési blokádokat tartanak.
Az eseményen képviseltette magát a spanyol törvényhozás két legnagyobb jobboldali ellenzéki pártja is.