Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író.
Az áldozatok közül tizenhat nepáli, kettő német és négy indiai állampolgár volt.
Több tűzvész pusztított szombaton a kelet-szibériai krasznojarszki régióban. Kétszáz ház kigyulladt, és halálos áldozatai is vannak a katasztrófának.
A rendőrség azt javasolja, hogy lehetőség szerint kerüljék el a szakaszt, és válasszanak alternatív útvonalat.
Egy ismeretlen férfi leugrott a pozsonyi vasútállomás mellett lévő felüljáróról.
A tűzoltók már két órája küzdenek a lángokkal.
Három ember meghalt, több mint 160-an megsérültek Japán északkeleti részén a szerda éjjeli, a Richter-skála szerint 7,4-es erősségű földrengésben.
A rendőrség felhívja a gyalogosok figyelmét, hogy az út szélén a rossz látási viszonyok között haladva ne feledkezzenek meg a fényvisszaverő mellények viseléséről.
A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, amelybe még a helyszínen belehalt.
A koronavírus ragadta el az édesanyát.
A helyszínen készült fotókon az látszik, hogy többen köztük gyerekek a földön fekszenek, mások pedig próbálnak segítséget nyújtani nekik.
A halálos áldozatok mellett nyolcan megsérültek.
Sajtóbeszámolók szerint a tábornok házával szomszédos épületek is megrongálódtak, a romok alatt keresik a túlélőket.
Csodával határos módon a 28 férfi túlélte a nyolcadik emeletről való zuhanást.
A ciprusi közszolgálati televízió tudósítása szerint több ezren az utcákra menekültek, és ott töltötték az éjszakát.
A tüntetés során a rendőrségnek le kellett zárni az utcát.
A mentősök a holttestekre vasárnap délben bukkantak rá.
A személygépjármű vezetője még a helyszínen meghalt.
Újabb áldozata van a nagy-fátrai lavinának, amely hétfőn zúdult le Háromrevuca község felett.
Szombaton az Eperjesi kerülethez tartozó Tapolylucska községben tragikus baleset történt.