Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A világ idei legjobb atlétája, a címvédő Eliud Kipchoge vállalja a szereplést a férfi maratoni versenyben a jövő évi olimpián.
A szervezőbizottság kedden jelentette be, hogy a 33 éves jamaicai atléta, a 100 és a 200 méter világcsúcstartója lesz a sztárvendég.
A 2020-as ötkarikás játékokon - a nyíltvízi úszás mellett - itt tervezik lebonyolítani az épek és a parasportolók triatlonversenyeinek úszószámát, most viszont komoly kétségek támadtak a hely megfelelő voltát illetően.
A jelenlegi állapotot szerdán, 387 nappal az itt sorra kerülő hivatalos megnyitó előtt mutatták be a médiának.
A váltófutás fukusimai rajtjával szeretnék bemutatni, hogy Japán talpra állt az észak-keleti térséget ért katasztrófa után.