Várható, hogy az éremszerzés reményében nagyobb számban fognak indítani transznemű sportolókat a nők között.
Kedden lesz kiért szurkolnunk.
A Pavljucsenkova, Rubljov kettős nyerte a vegyes párost.
Bízunk a jobb hétkezdésben!
Mijain Lopez egy lépésre negyedik birkózóaranyától.
Alexander Zverev nyerte a tokiói olimpia férfi tenisztornáját.
A felesége miatt választotta Szlovákiát.
Milák: Most büszkeséget érzek, mert ennél többet nem tudtam úszni, úgyhogy szerintem kihoztuk egymásból a legjobbat.
Jakub Grigar az előző, Rio-i olimpián ugyanebben a számban ötödik lett.
A magyar női tőrválogatott megnyerte utolsó mérkőzését, ezzel a hetedik helyen végzett a fegyvernem csütörtöki csapatversenyében a tokiói olimpián.
A döntőben bármi megtörténhet.
A folytatásban várhatóan nehezebb dolga lesz a magyar válogatottnak, amely szombaton az Egyesült Államok csapata ellen száll vízbe.
A Rióban 800 méter gyorson bronzérmes sportoló mindössze három századdal maradt el az egyéni csúcsától.
A selejtezőben világcsúcsot ért el.
A német csapat kiáll a tisztelet, a fair play és a tolerancia olimpiai értékei mellett, az edzővel pedig személyesen fognak elbeszélgetni az ügyről. Petry Zsoltot kevesebbért küldték el.
A három olimpiai arany és egy ezüstérem mellett a Tokióban megszerzett ötödik és hetedik hely is nagyon szép, önmagáért beszél!
Nem adott esélyt a többieknek.
Beérte a török vitorlázót.
Tudatos játékkal.
Megérdemelték.