A tilalom az egész iskolai tartózkodásra, így a szünetekre és az iskola területén kívül szervezett foglalkozásokra is kiterjedne.
Peinado bíró sikkasztással, befolyással való visszaéléssel, üzleti tranzakciókban elkövetett korrupcióval és csalással vádolta meg a miniszterelnök feleségét.
Elérésük jócskán csökkenhet.
Az SNS szerint a miniszternek nem álproblémákkal kellene foglalkoznia.
Az állatok élvezik, hogy az ember most nem zavarja köreiket, szaporodásukat.
Az intézkedés nem "csodafegyver" Ausztrália lakásválságának megoldására, de több ezer lakást tesz elérhetővé a helyi vásárlók számára.
Trump: Az nem történhet meg, hogy férfiak vegyenek részt egy női mérkőzésen.
A törvény súlyos vétségnek minősíti az olyan eszközök birtoklását, amelyek lehetővé teszik, hogy a katonák videókat, fényképeket vagy geolokációs adatokat tároljanak.
Szabad-e imádkozni a meg nem született gyermekekért?
Norvégia 2022 tavaszán szigorította az orosz állampolgárokra vonatkozó vízumszabályait, nem sokkal azután, hogy Oroszország megkezdte Ukrajna masszív katonai invázióját.
Tanítás alatt elvonja a figyelmet, szünetben pedig a beszélgetéstől és játéktól veszi el az időt.
Az érsekújvári Egyetemi Kórház vezetősége a hét elejétől megtiltotta az egyes osztályok látogatását.
2023. október 23-ától életbe lépett a főleg fiatalokat vonzó melegített ízesített dohánytermékek forgalmazásának tilalma az EU-ban.
Az új törvény értelmében akár 1000 svájci frank pénzbírságot is ki lehet majd szabni arra, aki megsérti az előírásokat.
Az összes korlátozás feloldását akarják elérni.
Szabálytalan lesz a rollereket járdán vagy bicikliúton leparkolni.
Egyre több kórházban korlátozzák a beteglátogatásokat.
A szankciók célja, hogy véget vessenek az orosz erők meggondolatlan, embertelen és kegyetlen támadásainak.
Németország különösen a járvány kezdeti szakaszában nagyon hatékonyan védekezett, de az utóbbi hónapokban meredeken emelkedni kezdtek a görbék.
A beltéri rendezvények esetében 500 fő lesz a létszámkorlát.