A kétszeres wimbledoni bajnok Kvitová két sima szettben, 63 perc alatt verte a szlovák Viktoria Kužmovát.
Babos egyesben és párosban is búcsúzott.
Amíg Nisikori egyre jobban, addig Fucsovics egyre pontatlanabbul teniszezett, így utóbbi kétszer semmire vesztette el adogató játékát.
Az utolsó szettben a nyíregyháziak büszkesége egy korai brékkel 4:1-re elhúzott, majd végigvitte előnyét.
A szerb teniszezőnek biztos helye lenne a legnagylelkűbb sportolók listáján, és kereszténységéről is gyakran tanúságot tesz.
Az előversenyen kicsit elizgultuk a döntőt, és elvesztettük, de ez azért nagy önbizalmat adott ahhoz, hogy az openen jól szerepeljünk.
Oszaka pályafutása harmadik tornáján diadalmaskodott, és ebből kettő Grand Slam-verseny volt.
A 2012-es döntőt is egymással vívták, Djokovic akkor ötszettes, emlékezetes csatában nyert.
Az első és a második játszmában is hasonló volt a forgatókönyv: a rivális kétszer vesztette el az adogatójátékát, Nagyék pedig csak egyszer.
A folytatásban 3:3-ig fej fej mellett haladt a két duó, ekkor Mladenovic elvesztette a szerváját, és ez elégnek bizonyult az ellenfélnek a győzelemhez.
Williamsnek menet közben kifordult a bokája, de utólag nem ennek tulajdonította a vereséget.
Sikerül nekik a címvédés?
Két szettben győzték le Raquel Atawo, Katarina Srebotnik duót.
Egyelőre nem gyűjti be karrierje 100. tornagyőzelmét.
A férfiaknál nyolcaddöntőbe jutott a harmadik helyen kiemelt svájci Roger Federer.
Nagyon jó párom van és szerintem Timi fel fog pörgetni – Fucsovicsnak még van esélye.
Attól tartunk, a Magyar Tenisz Szövetség vezetése nem akarja megérteni, hogy nem a pénz miatt fordítottunk hátat ennek a szövetségnek. Ez nem pénzkérdés, soha nem volt az.
Nisikori és Plíšková egyaránt pályafutása 12. trófeáját hódította el.
Sérülés miatt lépett vissza a versenytől a 17-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal.
Djokovic Kevin Andersonnal játssza a döntőt szombaton.