A hazai kedvenc már nem tudott visszakapaszkodni a brékhátrányból, sőt 5:3-nál is elvesztette az adogatását, így a kaposvári születésű, de Floridában élő Udvardy kiegyenlített.
A 24 éves Sinner Roger Federer 2017-es bravúrja óta az első játékos lehet, aki közvetlenül a kaliforniai után a floridai viadalt is megnyeri.
Fucsovics egy óra 47 perc után lezárta a találkozót.
Fucsovics hiába ütött kilenc ászt, a második szervája után sok pontot vesztett, és egyszer sem jutott el fogadóelőnyig.
Djokovič jól kezdte az idényt, ugyanis döntős volt az Australian Openen, a négy között az olasz Jannik Sinnert győzte le ötszettes csatában.
Fucsovicsra az ötödik kiemelt olasz Lorenzo Musetti vár a 64 között pénteken.
A negyedik helyen kiemelt Gálfi Dalma kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott főtáblára.
A texasi Austinban, ahol Bondár Anna az első, Gálfi Dalma pedig a második fordulóban búcsúzott.
A harmadik helyen kiemelt Piros Zsombor nyerte meg a Luganóban rendezett, 98 ezer euró összdíjazású keménypályás férfi tenisztornát.
A harmadik helyen kiemelt Medvegyev másodszor diadalmaskodott az egyesült arab emírségekbeli viadalon.
Bondár egyesben korábban búcsúzott, Gálfi viszont legyőzte a 2019-ben US Open-győztes kanadai Bianca Andreescut, bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol kínai rivális vár rá.
Mindössze 59 perc alatt verte Humbert-t Marozsán Fábián Dohában így Fucsovics Márton után ő is nyolcaddöntős.
Fucsovics Márton sok rontással, kettős hibákkal kezdte az összecsapást, de fokozatosan feljavult, a libanoni Hadi Habib felett diadalmaskodott két játszmában, így nyolcaddöntős Dohában.
A 28 éves Bondár múlt héten Kolozsváron szerepelt, ott a nyolcaddöntőig jutott.
"Egyetlen normális ember sem hiheti a világon, hogy a sportolók felelősek lennének a politikusok döntéseiért" - mondta a külügyminiszter.
Olijnikova már a találkozó előtt jelezte: nem hajlandó kezet fogni magyar ellenfelével. Döntését Bondár Anna egy korábbi, 2022-es döntésével indokolta.
Az összeggel nemcsak az érintettek kezeléseit, hanem a felépülési és a hosszú távú gondozási folyamatot, valamint a különböző rekreációs programokat is támogatja.
Alcaraz a férfi egyes vasárnapi döntőjében négy szettben legyőzte a tízszeres bajnok Novak Djokovicot.
A 22 éves spanyol a legfiatalabb játékos lehet, aki mind a négy Grand Slamen diadalmaskodik.
Az ausztrál nyílt teniszbajnokság tavalyi női és a férfi döntőjének egy-egy szereplője az idén már az elődöntőig jutott.