Nem szabad túlterhelni a lakosságot az áremeléssel?
Joe Biden közleménye szerint az 5,5 milliárd dollár az amerikai Kongresszus által korábban megszavazott keret teljes felhasználását jelenti.
Az ENSZ közgyűlésére New Yorkba érkezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn német, indiai és japán vezetőkkel folytatott kétoldalú tárgyalásokat, hogy további támogatásukat kérje Kijev háborús erőfeszítéseihez.
Ami eddig elképzelhetetlen volt, most valóra vált! – így kommentálta a Gótikus Út Polgári Társulás a nemrégiben napvilágot látott hírt, hogy 500 ezer eurós támogatás érkezik Gömörbe, templomfelújításokra.
A zselízi beruházás összértéke 462 732 euró, aminek 85 százaléka uniós forrás, 7 százaléka állami, 8 százaléka pedig önkormányzati, saját forrás.
2025 januárjától átlagban 200 euróval magasabb lakhatási hozzájárulást kaphatnak a fegyveres testületek tagjai.
A Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesülete (JDS) intézkedéseket javasol az egyszülős háztartások és az alacsony jövedelmű családok támogatására.
Az EP továbbra is támogatja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását az ország nemzetközileg elismert határain belül.
Összesen 30 ezer euró támogatást kap 11 település Nyitra megye önkormányzatától.
A Liga olasz jobboldali párt vezetője üdvözölte az európai frakció kezdeményezését "az európai cselezésekkel és Ursula von der Leyennel szemben".
Joe Biden szereplését több baloldali médium is "katasztrofálisként" értékelte.
Csaknem egymillió eurós támogatás az egyetem korszerűsítésére.
Csak 120 napig járna a menekültek elszállásolásáért lakhatási támogatás az új kormányjavaslat szerint.
Svédország összesen 7,1 milliárd dollár értékű támogatást fog küldeni Ukrajnának az elkövetkezendő három évben.
Szlovákiából és Magyarországról összesen 51 projekt kapott támogatást, 1 448 335 euró összértékben, a legtöbb Kassa megyében valósul meg.
Robert Fico miniszterelnök (Smer-SD) a NATO európai szövetségesek legfelsőbb parancsnokával, Christopher G. Cavoli tábornokkal tartott megbeszélésen hangsúlyozta, Szlovákia érdekelt, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogassa Ukrajnát.
Vágsellye vezetése idén is támogatja a kulturális rendezvények megszervezését. A városi hivatal tájékoztatása szerint a támogatási kérvényeket március 28-ig kell beküldeni.
Jó hír a szlovákai magyar oktatásügynek.
A kormány 311 776 eurót oszt szét 14 járási hivatal között a 15 vészhelyzet során keletkezett károk felszámolásának költségeire.
Az óvodák és az alapiskolák támogatásban részesülhetnek, amelyet a könyvtár felújítására fordíthatnak.