Legkevesebb 30 embert meggyilkolt egy fegyveres bűnbanda.
A szárazföldi és légi indítású fegyverekkel, valamint nagy hatótávolságú pilóta nélküli repülőgépekkel végrehajtott csapás célpontja Kijevben a Fire Pont vállalat Flamingo manőverező repülőgépeket gyártó üzeme volt.
A rendőrség szerint a támadás azokkal a TikTokon terjesztett alaptalan rémhírekkel áll összefügésben, amelyek szerint szervkereskedők mentőautókkal járnak Románia településein.
Olha Resetilova katonai ombudsman kijelentette, hogy a katonák elleni támadás semmilyen módon nem igazolható, ugyanakkor véleménye szerint a kialakult helyzetért nem kizárólag a konfliktus résztvevői felelősek.
Miközben Teherán izraeli kivonulást követel Libanonból, Benjámin Netanjahu miniszterelnök egyértelművé tette, hogy az IDF továbbra is a dél-libanoni biztonsági övezetben marad.
A tuareg lázadók a hét elején helyezték kilátásba, hogy erőik elfoglalják az ország északi részét és megbuktatják a katonai kormányzatot.
A NAÜ szerint nem jelentették a sugárzási szint emelkedését.
A hatóság szerint az elkövető külföldi állampolgár, akit a rendőrség őrizetbe vett és kihallgat.
A nyugati országokban a zsinagógák és más zsidó helyszínek elleni támadások újabb hulláma február végén az Irán ellen indított amerikai-izraeli háborúval vette kezdetét.
Az iráni vezetés minden olyan hajót, amely az USA-ba vagy Izraelbe tart célpontnak tekint
Alighanem sikerült meggyőzniük Donald Trumpot Irán megtámadásával kapcsolatban.
A sértettek kórházi ellátásra szorultak.
Hegseth egy rövid fekete-fehér videót tett közzé, amelyen egy kis hajó látható, amint a tengeren haladés egy lövedék találja el.
Az orosz hadsereg állítása szerint az éjszaka folyamán 117 ukrán drónt semmisítettek meg.
A kormánypártok is elítélték a támadást, de az ANO elleni retorikájuknak szerepe lehet benne.
Egy ismeretlen elkövető hasba támadt egy 17 éves fiút, majd elmenekült a helyszínről.
Az izraeli harci gépek egy börtönt is megtámadtak, ahol elsősorban politikai foglyokat őriznek.
A jó hír, hogy fogolycserére is sor került.
Drámai események játszódtak le tegnap délután Pozsony-Récse városrészében, mikor egy agresszív férfi késsel megfenyegetett egy biciklistát, majd egy fiatal nőre is rátámadt.
Egy túlélő fuvarozó szerint a dzsihadisták rajtaütöttek a kíséreten, és válogatás nélkül tüzet nyitottak mindenkire, hogy minél nagyobb legyen az áldozatok száma.