Jelenleg 2 721 300 személy van túl az első oltáson, 2 529 652 személy pedig mindkét adagot felvette.
A 60 százalékos beoltottság eléréséhez még több mint 580 ezer embernek kellene felvennie a vakcina első adagját.
Tovább csökkent a koronavírus és szövődményei miatt kórházban ápoltak száma.
A szlovákiai laboratóriumokban csütörtökön 15 730 tesztet értékeltek ki, ebből 4 497 bizonyult pozitívnak.
Kollár szerint ez jobb megoldás, mint a kötelező védőoltás bevezetése ebben a korosztályban.
A pártok vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy a régiókban közösen erősek tudnak lenni.
A szlovákiai laboratóriumokban szerdán 17 319 mintát értékeltek ki, ebből 5 394 bizonyult pozitívnak.
Ha tavaly beraktunk ezer eurót a takarékszámlánkra abban a reményben, hogy ha netán nem is kamatozik olyan nagyon, legalább megtartja az értékét, most kivehetjük, ami megmaradt belőle, azaz kábé 950 eurót.
Jó hír ugyanakkor, hogy csökkent a kórházban ápoltak száma.
A jogállamisággal és az alapvető jogokkal kapcsolatos fejezetek, valamint Szerbia Koszovóval fenntartott kapcsolatainak normalizálása terén elért haladás továbbra is alapvető fontosságú.
Az adventi időszakban már-már napi rendszerességgel tárgyal a kormány a karácsonyi lezárásokról és járványintézkedésekről.
A pénzügyminisztérium frissen kiadott közleményéből derült ki, hogy az egykori Jugoszlávia, illetve utódállamai mintegy 60 millió euróval tartoznak Szlovákiának.
A szlovákiai laboratóriumokban hétfőn 18 079 tesztet értékeltek ki, ebből 4 762 bizonyult pozitívnak.
Éves és havi összevetésben is tovább folytatódott az élemiszerek és az építőanyagok árának emelkedése.
Az esetek 27,6 százalékában hat év alatti gyerekek számára kérvényezték az útlevelet, az esetek 21 százalékában pedig hat és 16 év közötti kiskorúak számára.
Elkobozza az állam a néhai František Böhm bűntevékenységéből származó félmillió eurót.
A kórházban ápoltak száma 3332-re csökkent.
A szlovákiai laboratóriumokban szombaton 14 455 tesztet értékeltek ki, ebből 4 913 bizonyult pozitívnak.
A pénteken lezárt 18.382 laboratóriumi vizsgálat 5.832 koronavírus-fertőzöttet azonosított.