Összesen 16 településen választanak új polgármestert.
Žiga a nap folyamán találkozik a magyarországi szlovákok képviselőivel.
Ivan Korčok volt külügyminiszter, korábbi államfőjelölt belép a Progresívne Slovenskoba (PS).
A növekedést leginkább az autóipari gyártás élénkülést mutató számai, illetve az energetikai szegmens növekvő adatai ösztönözték.
Folyamatos konzultáció van az államnyelvhasználati törvény ügyében a magyar és a szlovák külügyminisztérium között.
A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a vadhús előnyeire.
Nem szavazott szerdán a parlament Rudolf Huliak (független) leváltásáról a törvényhozás földművelési és környezetvédelmi bizottságának éléről.
A parlament elítéli a volt államfő által a 2014-es választási kampányban elkövetett csalást, valamint a bírók megfélemlítésére vonatkozó nyilatkozatait.
Csehország egyelőre nem újítja fel a kormányközi egyeztetéseket Szlovákiával – közölte Ján Lipavsky cseh külügyminiszter.
Az év eleje óta több mint 4600 szamárköhögéses esetet jelentettek a Közegészségügyi Hivatalnak (ÚVZ).
Az alapélelmiszerek hozzáadottérték-adója csökkenésének köszönhetően januártól csökkennie kellene a kenyér árának – jelentette ki szerdán, a kenyér világnapján Robert Fico (Smer-SD) kormányfő.
A hét végéig létrejöhet a megállapodás Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszter és Ladislav Kamenický (Smer-SD) pénzügyminiszter között az egészségügyi dolgozók béréről.
A szlovákiai élelmiszerárak a nyolcadik legmagasabbnak számítanak az EU-ban.
A közszolgálati rádió legnagyobb csatornája a második a listán.
Idén és jövőre 2,5%-kal nőhet a szlovák gazdaság a Szlovák Nemzeti Bank szerdán ismertetett előrejelzése szerint.
Két héten belül 50 millió eurót folyósít az önkormányzatoknak a kormány, továbbá 20 millió euró összegű hiteltartozást is elengednek.
A szlovák kormányfő, Robert Fico és ukrán kollégája, Denisz Smihal a két ország közös tevékenységeinek körét tekinti át.
Ungvár közelében találkoznak a szlovák és ukrán kormány tagjai.
Ideiglenesen Anton Bittner vezeti a Szlovák Nemzeti Múzeumot.
Kedden ismét összeültek a parlamenti képviselők, hogy a második olvasatba került konszolidációs csomagról vitázzanak.