Közösségi oldalán szombaton a magyar diplomácia vezetője Zelenszkijről azt írta: ő Ukrajna elnöke, természetes, hogy neki Ukrajna és az ukrán emberek érdeke az első.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország fontosnak tartja az európai egység fenntartását, eddig is mindig részese volt a közös európai döntéseknek.
Eddig 18 országnak 4,7 millió adag vakcinával segített Magyarország.
Szijjártó elmondta, az elmúlt napokban olyan irányt vettek a fejlemények, amelyek ellentétesek Magyarország, Közép-Európa, sőt egész Európa biztonsági érdekeivel.
Szijjártó Péter elmondta, Lyonba indul, ahová az Európai Unió soros francia elnöksége összehívta az uniós külügy- és egészségügyi minisztereket, hogy a koronavírus elleni világméretű küzdelemmel foglalkozzanak.
A tárcavezető vasárnapi bejegyzésében felidézte, hogy Magyarország ezzel már a 28. kétoldalú megállapodást köti meg a vakcinaigazolványok kölcsönös elismeréséről.
A projekt előreláthatólag 2023 októberére fog lezárulni.
Szijjártó Péter elmondta, a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja azt a törvénytervezetet is, amely gyakorlatilag kizárná a kettős állampolgárokat a közhivatal viseléséből.
A közös sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter mindenekelőtt a visegrádi együttműködést méltatta, amelynek keretében sikerült megakadályozni az EU-s kötelező letelepítési kvóták bevezetését.
A tárcavezető kiemelte, Európának célként kellene kitűznie, hogy minél messzebb megállítsa a migrációs hullámokat, azonban ez lehetetlen az észak-afrikai államokkal való hatékony együttműködés nélkül.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy az amerikai cégek jelentik a második legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy tavaly az állami és a magánszféra is nagyjából 10 százalékkal többet költött kutatás-fejlesztésre, mint 2019-ben.
A tárcavezető szerint a drogcsempészet elleni harc életeket ment, megelőzi sokak függővé válását.
Szijjártó Péter arra következtetett, hogy a varsói kormánnyal szembeni támadások oka annak sikeres hazafias politikája.
A tárcavezető kijelentette, gyors és alapvető változásokra van szükség az európai migrációs és regionális politikában ahhoz, hogy ne induljanak el újabb migrációs hullámok a térségből.
Megéri küzdeni a nemzeti érdekért, és vállalni a vitákat.
Magyarország elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelem mellett, de ehhez szükség van a nukleáris energiára is, amit a világnak fel kell ismernie.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a múlt szombaton megalakult Szövetség vezetőivel tárgyalt Pozsonyban.
Közép-Európa fontos versenyhátránya a gyorsvasutak hiánya, amit most a régió országai közösen próbálnak ledolgozni.
Az ukrán külügyminiszter szerint az orosz gázszállítás Magyarországra Ukrajna megkerülésével aláássa Ukrajna nemzetbiztonságát és Európa energetikai biztonságát.