Az Európai Unió már az Oroszország elleni szankciók 21. csomagján dolgozik - jelentette be pénteken Kaja Kallas, a közösség külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
A kormánypárti SNS csalódott amiatt, hogy Szlovákia támogatta az Oroszország elleni 18. szankciós csomagot – jelentette ki Andrej Danko, a párt elnöke, a parlament alelnöke, és tiltakozott az országra gyakorolt politikai nyomás miatt.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen.
Az SNS abban támogatja Robert Fico (Smer-SD) kormányfőt, hogy ne szavazza meg az Oroszország elleni 18. szankciós csomagot.
Szlovákia továbbra is blokkolja az oroszellenes szankciók 18. csomagját.
Míg Robert Fico az Oroszországgal szembeni 18. szankciócsomagot nem fogadta el, addig Orbán Viktor a csúcsot lezáró dokumentum Ukrajnát érintő szövegét nem írta alá.
Többek között az orosz olajexportjára vonatkozó korlátozások kijátszásáért felelős szállítmányozási társaságokat és vezetőit célozza.
Szijjártó Péter szerint Az Oroszországgal szembeni újabb európai uniós szankciós csomag Magyarország számára leginkább könnyítéseket tartalmaz, mind a kőolajtermékek, mind a Barátság vezeték működése tekintetében.
Az Európai Unió Külügyek Tanácsa az Ukrajna ellen folytatódó háborúra tekintettel elfogadta tizennegyedik szankciós csomagját.
Szijjártó szerint még mindig háborús pszichózis uralkodik az EU-ban, és a nagy többség nem hajlandó változtatni az eddigi kudarcos stratégián.
Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy az EU a héten előterjeszti a tizenkettedik szankciós csomagjáról szóló javaslatot is.
Az Unió főnénije ismét bemondott egy összeget, amitől az emberben megállt az ütő, és feltette a kérdést: mit képzel ez a nő magáról?
Az EU jóváhagyta az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagot.
A megszorító intézkedések az orosz gazdaságot és a háborúért, annak támogatásáért felelősöket célozzák.
Az Európai Unió már hétfőn, vagy a következő napokban megállapodhat az Oroszországgal szembeni kilencedik szankciós csomagról, amely jelentősen fokozni fogja a Moszkvára nehezedő nyomást.
A visegrádi csoportban (V4) teljes egyetértés van az uniós szankciókat illetően, Magyarország nem akadályozza az ukrajnai háborúval kapcsolatos nyolcadik szankciócsomagot - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.