A Fortuna Liga előző idényében bronzérmes és kupagyőztes Spartak Nagyszombat jelentős változásokat jelentette be.
A labdarúgó Szlovák Kupa idei kiírásában is megismétlődött a tavalyi Nagyszombat-Slovan finálé. A tavalyi kupadöntő is drámai körülmények között dőlt, és ezúttal hosszabbításban vitték döntésre a dolgot a csapatok.
Taktikai csata zajlott a két nagy rivális között.
A tabella első helyén álló DAC hazai közönség előtt fogadta a kerületi rivális Nagyszombat együttesét.
Michal Gašparík keretében nem kapott helyet Tumma Gergely és Iván Alex sem.
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának egyik slágermérkőzését szombat kora este rendezték a Nagyszombat otthonában, ahol a bajnokságban eddig még veretlen DAC vendégeskedett.
A mérkőzést nagy rendőri készültség előzte meg.
Inkább pontok levonását vártuk mindkét csapattól.
Két játékost is kölcsönvesz a Ferencvárostól a nagyszombati Spartak.
Az erdélyi együttes agresszív letámadása kellőképpen működött, így a hazai együttes nem igazán tudott kibontakozni.
A fiatal tehetséggel eddigi pályafutásáról, az előtte álló kihívásokról és persze első szlovák élvonalbeli mérkőzéseiről is beszélgettünk.