A Ta3 Politikában című műsorának a vendégei Tomáš Taraba (SNS) és Branislav Gröhling (SaS) voltak.
A párt a változtatásokat egy új, a közvélemény-kutatásokról szóló törvényjavaslaton keresztül terjesztenék elő, amely egyúttal az állami statisztikáról szóló jogszabályt is módosítaná.
Lukáš Machala, a kulturális minisztérium szolgálati hivatalának főtitkára azt javasolja, hogy a közszolgálati média újságíróit pénzbüntetéssel sújtsák a nyelvi hibákért.
Bár Danko az utóbbi időben több alkalommal is bírálta a Smer és a kormány működését, Hrabko szerint ez inkább kommunikációs játék, mint valódi politikai konfliktus.
Andrej Danko beszólása
Az elkövetkezendő négy évben ismét Andrej Danko vezeti a szlovák nemzetieket.
Feljelentést tesz az ellenzéki SaS, mivel úgy véli, túlárazva vásárolt traktorokat a kulturális tárca.
Az SNS arra a törvényre hivatkozik, amely előírja, hogy a parlamenti képviselői mandátumot szerző polgármesterek és megyeelnökök csak mininálbért kaphatnak az utóbbi funkciójuk után.
A kormánypárti SNS felszólította Peter Pellegrini államfőt, hogy teljesítse államférfiúi feladatait, amivel az állampolgároknak tartozik, és foglalkozzon például a kőolajtranzittal.
Az SNS célkitűzése, hogy erősítse jelenlétét a régiókban és stabilitást, rendet teremtsen, konkrét megoldásokkal szolgáljon - Zuzana Škopcová, az SNS elnökének irodavezetője.
A kormánykoalíció részét képező Szlovák Nemzeti Párt (SNS) március 14-én tartja munkakongresszusát az Aranyosmaróti járásban található Ebedec (Obyce) községben.
A törvényjavaslatot várhatóan 2026. április 14-én kezdődő parlamenti ülésre terjesztik be.
Tavaly összesen 113 törvényt fogadott el a parlament, ebből 21-et gyorsított eljárásban.
Az SNS szerint a Szlovák Köztársaság nevét nem lehet indokolatlanul a negatívan értékelt, nemzetközileg figyelemmel kísért esetekkel összefüggésbe hozni.
Robert Fico kormányfő tanácsadójának, Miroslav Lajčáknak az ellenzék és a kisebb koalíciós partner szerint azonnal le kellene mondjon posztjáról.
A nemzetiek elképzelhetetlennek tartják, hogy Szlovákia egy ilyen szervezethez csatlakozzon a kormány egy részének döntése alapján, széles körű nyilvános és politikai vita nélkül.
Az SNS szerint Šefčovič a Green Deal politikáját szimbolizálja, ami negatív hatással van a szlovák gazdaságra, az energiaiparra és az emberek életszínvonalára.
A TA3 Politikában című műsorának vendégei Andrej Danko (SNS) és Marin Dubéci (PS) voltak.
A javaslatot már beterjesztették a parlamentbe a párt képviselői.
Az előrehozott parlamenti választások teljes kizárása nem lehetséges – mondta az SNS képviselőcsoportjának elnöke, Roman Michelko.