A védelem két korábban kérdéses tagjára is számíthat Marco Rossi a soron következő Eb-mérkőzéseken.
Willi Orbán a csehek elleni mérkőzésen szerzett sérülést, felépülése előreláthatólag tíz hetet vesz igénybe.
A 31 éves belga futballistának edzésen szakadt el keresztszalag a bal térdében.
A támadás után az áldozatok sikeresen ki tudtak menekülni a partra, ahol egyikük értesítette a hatóságokat.
A férfi elektromos kerékpárral közlekedett, miközben nekiütközött egy személyautó nyitott ajtajának.
Egy nyaraló lépcsőjéről esett le egy 78 éves nyugdíjas szombaton Jakabfalu határában.
Egy 25 éves kisteherautót vezető sofőr ismeretlen okokból lehajtott az útról, majd egy betonfalnak csapódott.
Huszonnégy évesen visszavonult a szlovénok junior világbajnok sízője.
A légdeszka, vagyis flyboard, amelyet Zapata maga tervezett, épített és vezet, egyfajta sugárhajtású szörfdeszka, amelyet négy mikroturbina hajt, és akár óránkénti 140 kilométeres sebességre is képes.
A korábbi világelső spanyol játékos pénteken közleményben jelezte, hogy egész évben fájt a lába, most pedig annyira súlyos lett a gond, hogy időre van szüksége a felépüléshez.
Kalmár kénytelen kihagyni a Wales elleni sorsdöntő találkozót.
Alsókubín üdülőövezetében valaki a mezei úton keresztül acélkötelet feszített ki egy fa és egy oszlop közé.
Egy súlyosan sérült férfihez riasztották a mentőket a fővárosban pénteken a kora esti órákban.