Rekord utasforgalommal zárta az idei év első felét a kassai repülőtér, az utasok száma meghaladta a 320 ezer főt.
Idei egymilliomodik utasát fogadta csütörtökön a pozsonyi Štefánik repülőtér, így két héttel korábban lépte át ezt a határt, mint tavaly – jelentette be Dušan Novota, a repülőtér vezérigazgatója.
Az idei évben a tavalyinál egy héttel korábban kezdődött el a nyári charterjáratok szezonja a kassai repülőtéren.
A vizsgálat nem talált gyanús körülményeket.
Januárban közel 85 939 utas fordult meg a pozsonyi repülőtéren.
A kassai repülőtér kapuin 2024-ben több mint 739 ezer utas haladt át.
Történetének legsikeresebb nyári szezonját zárta a kassai repülőtér.
Zanzibár, Kuba, Vietnám, a Dominikai Köztársaság, Omán, Bahrein és Dubai után már Madeirára és Katarba is van közvetlen repülőjárat Pozsonyból.
Minden járatot töröltek Belgium második legnagyobb utasforgalmú repülőterén, a charleroi-i repülőtéren. A dolgozók sztrájkja 30 ezer utast és mintegy 200 járatot érint.
Júliusban a legtöbben a törökországi Antalyába, a ciprusi Larnakába, a bulgáriai Burgaszba, az egyiptomi Hurghadába, illetve Iraklionba, Krétára utaztak a pozsonyi repülőtérről.
Az ügyben a rendőrség, a katonai rendőrség és a katonai hírszerzés is vizsgálatot indított.
Júliusban rekordszámú, 131 258 utas fordult meg a repülőtéren.
A belföldi és külföldi repülőjáratokat Palermóba és Trapaniba irányították át.
Amikor nyilvános lett, el se akartam hinni, hogy az AC/DC Pozsonyba látogat.
Az utóbbi időben egyre gyakoribbá váltak a késések a repülőtereken, melynek okát elsősorban a légiforgalmi-irányítók hiányában kell keresni.
A heves esőzések és széllökések miatt beomlott a tető az indiai főváros, Újdelhi fő repülőterén, egy ember meghalt, nyolcan megsérültek.
Gyakran késéssel vagy megrongálódva érnek célba a csomagok.
A korabeli sajtó beszámolói szerint az első kereskedelmi járat Prágát, Pozsonyt és Kassát kötötte össze, az első gép 1924 tavaszán szállt fel.
A repülőtéren kiütött tűz miatt a kora reggeli járatokat Manchesterbe, Liverpoolba, Bristolba és Gatwickre irányították át.
A spanyol repterek forgalma augusztusban már a nyolcadik egymást követő hónapban haladta meg a pandémia előtti szintet.