Egy kamionos a Pozsonyból a D4-es autópályára tartó felhajtóján megfordult, majd szemben a forgalommal, visszafelé igyekezett a város irányába.
Halálos gázolás történt vasárnap délután a Losonci járásban.
A rendőrség közösségi oldalán számolt be arról, hogy a Dunaszerdahelyi járás Patas községéhez tartozó Miléniumon száguldott keresztül 141 km/h-s sebességgel egy BMW-s.
A trencséni rendőrkapitányság nyomozói intenzíven dolgoznak egy, az elmúlt éjszaka történt ATM-rablás körülményeinek felderítésén, a tettesek azonosításán.
Egy Honda motorkerékpárt vezető 60 éves férfit ért tragikus baleset szerda délután Kassán.
Ma a hajnali órákban érkezett a bejelentés a 158-as vonalon egy személyről, akit felmászott a pozsonyi SZNF-híd korlátjára.
A Liptómáriai-víztározón, mintegy 200 méterre a parttól, borult fel a csónak.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy az 59 éves sofőrnek egy éven belül ez már a harmadik súlyos kihágása.
Csaknem 800 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök egy bolgár kisbuszban.
Ebédet rendeltek a pozsonyi közlekedési rendőrök, de a futárt, aki az ételt hozta, megfújatták.
A rendőrség egy kartondobozt felnyitva találta meg a benne lévő három zacskónyi tablettát.
Az ismeretlen, 18-25 év közti férfi a Kassai úti buszmegállóban lépett oda egy másik fiatalhoz, az arcába ütött.
A fiatal sofőr - egyelőre ismeretlen okból - elvesztette uralmát autója vezetése felett.
A rendőrség tájékoztatása szerint május 8-án, hétfőn találtak Rónapatak kataszteri területén, egy még ki nem aludt tábortűzben egy teljesen összeégett holttestet.
Egyelőre ismeretlen okból hagyta el az úttestet péntek este egy Seat Leon személyautó Felsőszecse közelében.
A meggondolatlan fiatal férfi a rendőrségi zárkában várhatja a bíróság szupergyors eljárásban hozott ítéletét.
Mivel a rendőrség a történteket már részben felderítette, az abszurd eseményről elég részletes beszámolót írtak közösségi oldalukon.
A városban cirkáló rendőrjárőr elé hajtott egy trencséni kereszteződésben egy Opel Astrát vezető 30 éves hölgy.
Mivel a mérkőzés eleve rizikós besorolást kapott, így a kihágásokat is magasabb bírsággal sújtják.
A sofőrt őrizetbe vették és bekísérték a rendőrkapitányságra.