A brüsszeli közlemény szerint az Európai Unió négy repülőgépet küld Svédországból és Ciprusról Franciaország tűzoltóinak támogatására.
Harapása nem éppen kellemes, sőt mérgező és elsősorban a bőrt károsítja (szövethalált okoz).
Az UTE 27 éves versenyzője remekül versenyzett, de 2024 és 2025 után ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel.
A magyarok nem fáradtak el, sőt a végén még rá tudtak tenni egy lapáttal, így hosszú idő után újra Eb-aranyérmet ünnepelhettek.
Nem lesz könnyű valamilyen kompromisszumot elfogadni.
A voksok több mint 96 százalékos feldolgozottsága alapján Seguro a szavazatok 66,2 százalékát szerezhette meg, kihívója a második fordulóban, a jobboldali André Ventura pedig a szavazatok mintegy 33,8 százalékát tudhatja magáénak.
A szavazóhelyiségek este 7 órakor zárnak, az Azori-szigeteken a szavazás egy órával tovább tart.
Portugálián január végén söpört végig a Kristin nevű vihar, az ország középső részén óránként 200 kilométeres széllel és heves esőzéssel, súlyos károkat okozva a lakóházakban, gyárakban és az alapvető infrastruktúrában.
A vihar áramkimaradásokat okozott, fennakadásokat a távközlésben, és több utat le kellett zárni a kidőlt fák és a heves csapadék miatt.
A közvélemény-kutatások szerint André Ventura, a jobboldali Chega (Elég) párt elnöke kerülhet az élre az első fordulóban, de a 43 éves képviselőnek csekély esélye van a győzelemre a február 8-án esedékes második fordulóban.
A polgári védelem több mint 3300 incidensről számolt be az utóbbi napokban az ország egész területén elsősorban az erős esőzések és a fakidőlések miatt.
Ahol nem kell rohanni...
A magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája-győztes portugál csapat vendégeként játszott világbajnoki selejtezőt a portugál fővárosban kedd este.
Az Európai Unió mindent elkövet, hogy Kínát elhidegítse magától, de a háttérben azért másképp festenek a dolgok.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
A két kabin közötti kábel szakadása okozta a lisszaboni siklóvasút szerdai balesetét, amely 16 ember életét követelte.
Kisiklott a lisszaboni Gloria siklóvasút egyik kocsija szerda délután, a balesetben a mentőszolgálatok legfrissebb beszámolója szerint 15-en vesztették életüket és 18 a sérültek száma.
A Nemzetek Ligája-győztes portugálok jövő szombaton Jerevánban játszanak Örményországgal, majd három nappal később Magyarországgal találkoznak a Puskás Arénában.
Az ország többezer tűzoltóval és nemzetközi segítséggel küzd a lángok ellen.
Jorge Costa, a Porto Bajnokok Ligája-győztes kapitánya és sportigazgatója 53 évesen, szívroham miatt halt meg.