Drucker szerint Kotlár nem terjesztett be semmilyen anyagot az mRNS-vakcinák kivonásával kapcsolatban.
A kormánybiztos a hét elején közölte, lehetőséget kér a kormányfőtől, hogy még az e heti kormányülésen ismertethessen olyan súlyos bizonyítékokat, amelyeket hosszú ideje eltitkolnak, és csütörtökön tartott volna sajtótájékoztatót.
Peter Kotlár, a Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztos keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, panaszt tesz az ellene indított büntetőeljárás miatt, amely szerinte egyértelműen politikai okokból indult.
Peter Kotlár, a Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálásáért felelős kormánybiztos azt állítja, nincs tudomása arról, hogy büntetőeljárás folyik ellene.
A hírt Roman Hájek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője erősítette meg.
Az akadémia szakértői szerint a Kotlár által felsorolt kockázatok nem bizonyítottak.
A Legfőbb Ügyészséghez fordult.
A szövetség szerint megengedhetetlen, hogy olyan ember befolyásolja a kormány döntéseit és a közvélekedés, aki nyíltan terjeszti a tudományos eredményeket és az oltásokat megkérdőjelező, teljesen megalapozatlan nézeteit.
Kotlár a Joj24 televízió Politika 24 című vasárnapi vitaműsorában kijelentette: a koalíció stabilitása a legfontosabb. Utalt arra, hogy ennek érdekében akár le is mondhat tisztségéről, de a kérdésre nem adott egyértelmű választ.
A Szlovák Tudományos Akadémia elemzésének eredményeiről az inbtézmény elnöke a jövő héten tájékoztatja az államfőt.
A Szlovák Tudományos Akadémia múlt héten jelentette be, hogy az mRNS-vakcinák elhanyagolható mennyiségű DNS-molekulát tartalmaznak, jóval a határérték alatt.
A járványkezelésről szóló jelentést június 30-ig kell előterjesztenie a kormánybiztosnak.
Ismételten azt hangsúlyozta, igazságügyi szakértői jelentése van arról, hogy a vakcinák rendkívül sok DNS-t tartalmaznak, ami nincs feltüntetve a dokumentációkban.
A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) visszautasítja Peter Kotlár (SNS), a Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztos állításait, mivel Kotlár nem szakértője az adott területnek.
Hiányoznak a tudományos tények.
Peter Kotlár szlovák kormánybiztos az mRNS-vakcinák azonnali betiltását sürgeti, az emberi DNS módosításával és súlyos egészségügyi kockázatokkal vádolva azokat.
Rémhírterjesztés miatt feljelentette az SaS Peter Kotlár koronavírus-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztost.
Peter Kotlár: A jelentés jó, ragaszkodom a megállapításaihoz és az előterjesztéséhez. A közpénzek járvány alatti felhasználását és a járványügyi intézkedések alkotmányos voltát később is meg lehet vizsgálni.
Ha az szerepel Peter Kotlár (SNS) Covid-19-járványkezelési kormánybiztos jelentésében, amikről eddig nyilatkozott, akkor a Hlas-SD miniszterei nehezen tudnák azt megszavazni...
A kormány amnesztiát hirdethetne a koronavírus-világjárvány idején történt lezárások során elkövetett szabálysértésekre.