A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának (NR SR) képviselői a keddi szavazással lezárták a 40. parlamenti ülést.
Két vezetéknév viselésére jogosultak lesznek azok a gyermekek is, akiknek mindkét szülője a Szlovák Köztársaság állampolgára. Ezt a név- és vezetéknévről szóló törvény módosítása teszi lehetővé.
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának (NR SR) képviselőinek 2026-ban legalább 67 napot kellene az ülésteremben tölteniük.
Richard Raši (Hlas-SD) házelnök pénteken (október 24.) 8 órára tette át az újabb szavazást.
A költségvetésről várhatóan jövő kedden, október 21-én szavazhatnak.
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselői szerdán folytatják a jövő évi konszolidációs intézkedések csomagjáról folytatott vitát a második olvasatban.
A képviselők már szeptember 12-én megkezdték a vitát.
Könnygáz és gumilövedékek bevetésével oszlatta fel a nepáli rendőrség a fővárosban hétfőn azoknak a fiataloknak a tüntetését, akik egy rendőrségi kordont áttörve a parlament épületébe is megkíséreltek betörni.
Terítékre kerül két olyan törvény is, melyeket az államfő újratárgyalásra visszaküldött a törvényhozásba.
A PS az együttműködést a KDH-val, a SaS-szal és a Demokratákkal képzeli el.
Jozef Lenč és Öllös László politológusok egyetértenek abban, hogy a Magyar Szövetség parlamentbe vezető útja csak akkor lehet sikeres, ha egyszerre sikerül megszólítani a saját törzsbázisát és új, eddig passzív választói rétegeket.
Migaľ hétórás aortabillentyű-műtéten esett át.
Újból szavaztak róla, de nem hagyták jóvá a parlamenti képviselők az ügyészekről és az ügyészségi munkatársakról, valamint a főügyész járadékáról szóló törvény módosítását.
Az ukrán parlament szerdán megszavazta azt a javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy ukrán állampolgárok más ország állampolgárságával is rendelkezhessenek.
František Majerský KDH-s képviselő elutasította a Smer alkotmánymódosítási javaslatát, amelyet szerinte nem őszinte szándékkal nyújtottak be, míg Tibor Gašpar korrupcióval vádolta az ellenzéket.
A szlovák parlament június 3-ai ülésén elfogadta a kormány javaslatát az állami szolgálatról szóló törvény módosítását és kiegészítését.
A jelenlévő 76 képviselő közül 51 támogatta a javaslatot, az ellenzék nem vett részt a szavazáson.
Megnyitották a parlamenti ülést, több fontos javaslatról is dönthetnek a parlamenti képviselők.
A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) visszautasítja Peter Kotlár (SNS), a Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztos állításait, mivel Kotlár nem szakértője az adott területnek.
Szerdán is folytatódik a parlamenti ülés, a képviselők több törvényjavaslatot is megvitatnak.